2013-08-21 14:23:27• hírek • Kocsis Zoltán

Éles Péter lehet a VSK új edzője

Egyre több jel utal arra, hogy Éles Péter lesz a román élvonalban szereplő Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának az új edzője. A szatmárnémeti szakembernek nem csak származása miatt nem lenne ismeretlen a közeg, hisz korábban mint menedzser dolgozott a csapat mellett.

Mint ismeretes, Dan Fleseriu öt sikeres év után nem kívánta meghosszabbítani nyáron lejárt szerződését és búcsút intett a VSK-nak. A csapat körül sok (volt) a bizonytalanság, a szurkolók a megszűnésétől is tartottak, ám Dorel Coica polgármester többször is igyekezett megnyugtatni őket: noha drága külföldi légiósok nélkül, leginkább hazai játékosokra építkezve, ám a csapat továbbra is fennmarad.

A román szakszövetség döntése szerint a bajnoki pontvadászat október 5-én veszi kezdetét, a VSK felkészülése pedig egy hónappal korábban, szeptember 5-én. Amit viszont még nem tudni, hogy ki vezeti majd a lányok gyakorlásait, magyarán: ki lesz az edző. Minderre a klubvezetés péntekre ígér választ. Egybehangzó sajtóértesülések szerint azonban az új edző Éles Péter lesz.

A 40 éves szakember az izraeli Netánjában működő Wingate Isntitute for  Phisycal Education and Sport intézményének kosárlabda tagozatán sajátította el a sportág alapjait. Ezt követően dolgozott az izraeli Ramat Hashaton női kosárlabdacsapatánál másodedzőként és utánpótlásedzőként, majd az orosz Jekatyerinburgnál játékosmegfigyelőként, aztán a MIZO Pécsnél marketing-igazgatóként. Idehaza a VSK-nál betöltött menedzseri tisztsége mellett dolgozott az ICIM Arad és legutóbb a Gyulafehérvár menedzsereként. Éles 2001 óta rendelkezik nemzetköri játékosügynök-licenccel, 2005 óta pedig működteti saját ügynökségét.

Románia vezető, kosárlabdára szakosodott portálja, a totalbaschet.ro már biztosnak nevezi Éles kinevezését, valamint idézi Florin Muresan szakosztályelnököt, aki ígéri: a klub nemsokára valamennyi adósságát törleszteni fogja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: