2014-12-04 15:11:40• hírek • MTI

Elemzők szerint fordulni látszik a hadi szerencse a Közel-Keleten

Elemzők szerint fordulni látszik a hadi szerencse a Közel-Keleten, miután az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az utóbbi időben számos területet kényszerült feladni Irakban - olvasható az AFP francia hírügynökség friss elemzésében.

A szélsőséges szunnita csoport vereségek sorozatát szenvedte el Irakban és számos, korábban elfoglalt területről kellett visszavonulnia az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásainak és a dzsihadisták ellen harcoló erők fokozódó együttműködésének következtében.

A radikálisoknak novemberben fel kellett adniuk a Bagdadtól délre fekvő Dzsurf-as-Sahr települést és az ország legnagyobb kőolaj-finomítójának otthont adó, észak-iraki Baidzsit. Az Iszlám Állam emellett a keleti országrészben is visszavonulásra kényszerült.

Az IÁ által hónapok óta ostromlott szíriai Kobani várost védő kurd erőket sem sikerült megtörniük a harcok közben súlyos veszteségeket szenvedő terroristáknak. "Az Iszlám Állam elleni háború konkrét eredményeket kezd hozni több hadszíntéren" - mondta ezzel kapcsolatban Ayham Kamel, az Eurasia Group elemzőközpont szakértője. A szövetséges erők vadászgépei és pilóta nélküli repülőgépei rendszeresen bombázzák a dzsihadisták iraki és szíriai állásait, megsemmisítve a milícia harci felszereléseit és menedékhelyeit, akadályozva a csoport mozgását.

Bár az Iszlám Állam hívei tagadják, hogy megfordult volna a hadi szerencse, a sorozatos veszteségek, a feltartóztatott offenzívák mégis azt mutatják, hogy a csoport sokat vesztett lendületéből. Egyes szakértők a szunnita szervezet által novemberben nyilvánosságra hozott újabb videofelvételeket és hanganyagokat is a kétségbeesés jeleként értelmezik.

A radikálisok az iraki központi vezetés és a kurd regionális kormányzat közti ellentétet kihasználva korábban sikerrel nyomultak be olyan területekre, amelyeket mindkét fél magáénak tekintett. Az utóbbi időben azonban jelentős javulás következett be Bagdad és Erbíl viszonyában, ez pedig fokozott együttműködéshez és az IÁ elleni harc hatékonyságának növekedéséhez vezetett.

A kurd önvédelmi erőknek (pesmergáknak) a fővárostól nagyjából 140 kilométerre északkeletre fekvő Dzsalavla és Szaadíja településről is sikerült elűzniük a dzsihadistákat. Az IÁ vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi által nyáron kikiáltott "kalifátus" keleti határai ezzel számottevően beljebb tolódtak.

"Taktikailag jó módszer, hogy a pesmergák délről észak felé, az iraki hadsereg pedig északról dél felé nyomul előre bizonyos területeken" - közölte egy magas rangú nyugati diplomata. "Szerintem olyan stratégiai döntést hoztak, hogy először felszabadítják az ország keleti részét, majd nyugat felé indulnak" - tette hozzá a neve elhallgatását kérő tisztségviselő.



John Drake, az AKE Group biztonsági cég elemzője annak a véleményének adott hangot, hogy ezeket a harci sikereket viszonylag könnyen bevehető területeken sikerült elkönyvelni. A szakember szerint a hadseregnek, a pesmergáknak, a síita milíciáknak és a szövetséges szunnita törzsi harcosoknak sokkal nehezebb dolguk lesz, ha az Iszlám Állam fegyveresei visszavonulnak az északi Szaláheddín tartományból, hogy csatlakozzanak az el-Anbár tartományban és Moszulban harcoló szélsőségesekhez.

A küzdelmet az is nagyban nehezíti, hogy a nemzetközi koalíció repülőgépei a civil áldozatoktól tartva csak korlátozottan vethetők be a terroristák fellegvárának számító Moszulban, Tikrítben és Fallúdzsában - írták a helyzetértékelésben.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint bár a Kobaniért folyó harcnak stratégiailag nincs különösebb fontossága, az ostrom akkora nemzetközi figyelmet kapott az utóbbi hónapokban, hogy jelképpé vált mindkét oldalon.

Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű csoportosulás igazgatója elmondta, hogy a Damaszkuszhoz hű kormányerőknek sikerült megtörniük a terrorszervezet offenzíváját a szíriai Homsz tartomány keleti részén. "Az IÁ-t nem támogatja igazán a lakosság az elfoglalt területeken, csak megfélemlítéssel behódolásra kényszerítették az uralmuk alatt álló embereket" - mondta az OSDH vezetője.

Elemzők szerint a dzsihadisták hamarosan az iraki el-Anbár tartományban is nehéz helyzetbe kerülhetnek. "A szunnita törzsekkel, síita milíciákkal és a nemzetközi koalíció harci gépeivel kiegészült iraki hadseregnek el-Anbár lesz a következő célpontja" - jelentette ki Michael Knights, a Washington Intézet munkatársa. Hozzátette, hogy a Szaúd-Arábiával, Jordániával és Szíriával határos hatalmas sivatagos területet rendkívül nehéz lenne teljesen megtisztítani a radikálisoktól, az IÁ-t azonban kiűzhetik az Eufrátesz folyó mentén a főbb városokból.

Az iraki hadsereget jellemző korrupció és hozzá nem értés leküzdése minden bizonnyal hosszú időbe fog telni, a szunnita többségű nagyvárosok visszafoglalása így hatalmas kihívást jelenthet a biztonsági erők számára. "Nem hiszem, hogy lenne gyors megoldás el-Anbár biztonsági válságára" - összegzett Ayham Kamel, az Eurasia Group szakértője, aki szerint a szövetségépítés és a szunnita egységek felfegyverzése nem fog azonnali eredményeket hozni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: