2009-09-09 11:35:26• hírek • Borda Máté, MTI

Kormányzati támogatás az elektromos autóknak

A kőolaj utáni korszakra készül az autóipar: az Obama-kormányzat a napokban jelentette be, hogy kétmilliárd dollárral támogatja az elektromos autókhoz szükséges alkatrészek gyártását, Németország pedig nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy 2020-ra egymillió villanyautó rója majd az ország útjait.

Az Egyesült Államokban a válság igen súlyosan érintette az autógyártást, nem csoda hát, hogy a szövetségi kormány minden lehetőséget igyekszik megragadni, hogy új életet leheljen a haldokló ágazatba. Az elektromos autók gyártásának támogatása kézenfekvő döntés, hiszen ezzel nem csak munkahelyek teremthetők, de egyúttal csökken az ország kőolaj-függősége és szén-dioxid- kibocsátása is. Végül az sem utolsó szempont, hogy az állami támasz révén az amerikai autógyártók megerősíthetik pozícióikat az elektromos járművek napjainkban kibontakozó piacán, amely sokak szerint a közeljövő egyik húzóágazata lehet.

A több mint kétmilliárd dolláros támogatással Washington fő célja az, hogy beindítsa az elektromos autókhoz szükséges elemek tömegtermelését, hiszen a nagybani gyártás csökkentené az alkotórészek előállítási költségét. Elemzők szerint az amerikai cégek sikeresek lehetnek az ázsiai cégekkel folytatott versenyben, ugyanis a munkabér csupán az előállítási költségek 10-15 százalékát teszi ki, így elsősorban nem az olcsó munkaerő, hanem a fejlett technológiai apparátus a döntő tényező a hatékony termelésben - írja a The New York Times.


A jövő autója: kicsi és elektromos energia hajtja
A jövő autója: kicsi és elektromos energia hajtja


A támogatás legnagyobb része a General Motors (GM) várhatóan 2011-ben piacra kerülő, Volt nevű hibrid autójához kapcsolódik. A tervek szerint a Volt napi útjának első 40 mérföldjét elektromos árammal, a további távot kis benzinmotorja segítségével teszi majd meg.
A GM 106 millió dollár támogatásban részesült az autóba való elemek előállításához, további 30 millió dollárt kapott a "tesztflotta" gyártására, végül 105 millió dollárt egy második generációs, hátsókerék-meghajtású elektromos autó kifejlesztésére és gyárak építésére.

Más autógyártók sem maradtak ki a csomagból. A Ford közel 100 millió dollárt kapott hibridautók gyártására - egyebek közt az Escape nevű szabadidős terepjáróra és az E-450 típusú furgonra -, a Chryslert pedig 70 millió dollárral támogatta a kormány hibrid kisteherautók (pickup-ok) és minifurgonok kifejlesztésében és gyártásában.
A tortából külföldi tulajdonú cégeknek is jutott szelet. A Nissan phoenixi székhelyű amerikai partnere, az Electric Transportation Engineering Corporation például közel 100 millió dollárt kapott ötezer tisztán elektromos autó kísérleti gyártására.

Ambiciózus német tervek

Eközben a német kormány sem szenved hiányt tervekben az ország autóiparának felpezsdítésére. Karl-Theodor zu Guttenberg gazdasági miniszter augusztus 19-én jelentette be, hogy a kormány a gazdaságélénkítő csomag részeként 500 millió euróval (716 millió dollárral) támogatja az elektromos autók gyártását. A tervek igen nagyra törőek: a kormány célja, hogy 2020-ra 1 millió elektromos autó közlekedjen az ország útjain, miközben 2009 elején a forgalomban lévő több mint 41 millió gépkocsiból csupán 1452 volt elektromos meghajtású.


Drágám, odateszem töltődni a telefont... és az autót
Drágám, odateszem töltődni a telefont... és az autót


A német kormányt 115 millió eurót kíván fordítani nyolc tesztrégió létrehozására, ahol az elektromos autók forgalomba helyezésének részleteit vizsgálnák. A tervek szerint további 170 millió eurót fektetnének az elektromos autókhoz szükséges elemek kutatására, ami azért is kulcsfontosságú, mert így létrejöhet egy hazai szakembergárda, megalapozva a németországi gyártás lehetőségét.

"Miközben Németország csökkenti függőségét a kőolajimporttól, nem szabad, hogy az elembehozataltól váljon függővé" - idézi az Associated Press hírügynökség Guttenberget.
A programot várhatóan nem töri derékba a szeptember 27-i parlamenti választás sem, hiszen az ellenzéki pártok is üdvözölték a csomagot. Ellenzéki vélemények szerint ugyanakkor a támogatás mértéke és a program kidolgozottsága messze nem kielégítő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: