2012-10-23 15:09:22• hírek • Kocsis Zoltán

Elegük van a politikai eszköz-szerepből a fiatal romáknak

Gál Gyöngyi a tanfelügyelőség képviseletében vett részt az ülésen
Gál Gyöngyi a tanfelügyelőség képviseletében vett részt az ülésen

Kedden Szatmár megyében megalakult az a 42 tagú vegyes munkacsoport, amelynek célja a romák szociális, oktatási, egészségügyi, foglalkoztatottsági felzárkóztatása. A munkacsoport tagjai a kormány decentralizált intézményeinek, a különböző roma szervezeteknek valamint a különböző településeken élő roma közösségek képviselői. Az elnöki teendőket Eugeniu Avram prefektus látja majd el, alelnöke pedig Mircea Govor, aki a megyei tanács alelnöke is.

Az alakuló gyűlésen döntés született arról, hogy a munkacsoport hat szakbizottság keretein belül folytatja majd tevékenységét - foglalkoztatottság, oktatás, egészségügy, szociális infrastruktúra, kultúra, lakás és infrastruktúra -, a tagok megnevezése azonban már jóval nehézkesebben ment. Az intézmények képviselőinek besorolása után ugyanis harapófogóval kellett összefogdosni a tagokat - egyesek szinte menekültek a feladat elől, mások pedig vélhetően rájöttek, hogy ez legalább minimális munkával és felelősséggel jár.

Simona Sandulescu, a Szatmár Megyei Rendőrség képviseletében arra kérte a tagokat, hogy a soron következő ülésre mindenki írja össze az általa képviselt közösségek égető problémáit. Néhány eset az ülésen felmerült, ilyen az Ostrovului-on élők jogi helyzete (legtöbbjüknek nincs személyigazolványa, mivel csak hat hónapos lakhatási szerződést köthettek) illetve a fiatalokat érő diszkrimináció, elmondásuk szerint ugyanis nagyon sok szórakozóhelyre nem engedik be őket bőrszínük miatt.

Az Ostrovuluion élők képviseletében Balog Coloman kijelentette: a hócipőjük tele van azzal, hogy mindig a hagyományőrzésről van szó, miközben nekik megélhetési gondjaik vannak. A fiatal romák képviseletében egy egyetemet végzett fiatal nő (aki nem tagja a munkacsoportnak) felhívta a figyelmet arra, hogy a roma közösséget rendszerint politikai játékszernek tekintik választások közeledtével, ebből pedig nekik elegük van.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: