2018. november. 12., hétfő
Névnap:
2018-08-15 04:45:11• hírek • Szatmár.ro

Elegük van a második helyekből, idén a cél a bajnoki cím

Promice Amukamara
Promice Amukamara

Nigériai válogatott kosaras is tagja lesz a VSK keretének.

Lassan véget ér a vakáció, a Szatmárnémeti VSK kosárlabda szakosztályának a háza táján pedig igen felpörögtek az események. Nem mintha a nyár folyamán pihentek volna... A Román Kosárlabda Szövetség ugyanis felkérte a csapatokat, hogy küldjenek egy-egy alakulatot a többfordulós hárman három elleni streetball versenysorozatra. A szatmári csapat tagjai Alexandra Uiuiu, Adina Pop, Andrea Olah, Elisabeth Pavel és Andreea Lazar voltak. A szatmáriak pedig komolyan vették a felkérést és a viadal döntőjéig meneteltek. A lányok ott a Bukaresti Stiinta csapatával küzdöttek meg, az ellenfél pedig gyakorlatilag a 3-3-as kosárlabdázás romániai válogatottja volt. A döntőben a szatmáriak ugyan 22-12 arányban alulmaradtak, de így is gyönyörű eredmény a második hely.

"Elegünk van a második helyekből, ez volt az utolsó" - mondta félig tréfálkozva a keddi sajtótájékoztatón Fógel László klubelnök. A sportklub ugyanis sok bajnoki és kupa-ezüstérem után idén egyedüli elfogadható eredménynek az első helyezést tartja.

Muresan Florin, a kosaárlabda szakosztály vezetője ismertette a keretet, amely most úgy tűnik, simán bajnok és kupagyőztes lehet. Szatmárnémetibe érkezik Andreea Hutanu, aki amellett, hogy román válogatott, a múlt idényben a Sepsi SIC-et erősítette. Adina Pop hazatér Temesvárról, és szintén a bánsági fővárosból érkezik az U23-as korú Roxana Pane. Ő nincs könnyű helyzetben, ugyanis tizenkettedikes lesz, tehát a középiskola utolsó évét Szatmárnémetiben fogja kijárni.

Promice Amukamara is a VSK színeiben fog játszani - a nigériai játékos kitűnően játszott az Alexandriánál, idén pedig hazája válogatottjában is szerepelt a világbajnokságon. Aradról tér vissza Szatmárnémetibe Matea Tavic és fehér-piros mezt ölt magára Dlesha Lloyd is, aki szinte egyedül verte meg a VSK-t Temesváron a bajnokság negyeddöntőjének egyik meccsén. 

A VSK kerete: Brittany Denson, Kristina Baltic, Andra Mandache, Andreea Hutanu, Andreea Lazar, Andreea Olah, Alexandra Uiuiu, Adina Pop, Roxana Pane, Anamaria Kadar, Diana Moldoveanu, Promice Amukamara, Matea Tavic és Dlesha Lloyd.

Edzők: Marius Doba és Octavian Boian
Erőnléti felkészítő: Anzik Arnold
Kinetoterapeuta: Romulus Botoiu
Masszőr: Delia Pintea

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: