2017. június. 25., vasárnap
Névnap:
2011-03-01 10:15:27• hírek • Szatmar.ro

Eléggé ismered a kézilabdát?

Iparosodott, high-tech és lassan már poszt-high-tech korunkban, amikor a Meteorológiai Világszervezet jelentése szerint Földünk légszennyezettsége soha nem látott méreteket ölt, a Szatmár.ro hírportál úgy döntött, hogy a 2011-es esztendőt a egészségnek szenteli, ezért az Egészség Évévé nevezte ki.

Mens sana in corpore sano, mondták a régi latinok, tudván, hogy ép testben ép lélek, azaz csak testileg egészségesen élhet az ember teljes életet. Mivel egészségünk megőrzésének egyik legfontosabb pillére a testmozgás, úgy döntöttünk, hogy minden egyes hónapban bemutatunk egy-egy olyan sportágat, amit olvasóink Szatmárnémetiben is űzhetnek. A Szatmárnémeti VSK révén a sport szerelmesei hétről hétre színvonalas kézilabda-meccsek szemtanúi lehetnek, ám talán sokan nem ismerik ennek a játéknak a gyökereit, esetleg fontosabb szabályait. Nekik szeretnénk segíteni.

Talán kevesen tudják, hogy az Európában (pontosabban annak egy jól meghatározható részében) oly népszerű sportág esett át a legnagyobb változásokon történelme során, modern változatát pedig megdöbbentően későn, csak az 1970-es évek elején nyerte el.

Különböző kézzel játszott labdajátékokat már az antik világban is űztek: ilyen volt az uránia vagy harpastum, ami ógörögül azt jelenti, hogy „gyorsan vedd el" és a mai kézilabdának és a rögbinek a keverékeként jellemezhetnénk.

A 19. és a 20. század fordulóján jelent meg az igény a labdarúgás valamiféle finomabb alternatívájára. A legenda szerint Holger Nielsen dán tornatanár megunva a focimeccsek során betörött ablakok tömkelegét, 1906-ban megalkotta a haandboldot. Ugyanebben a periódusban Németországban jelent meg a hasonló torball, míg Prágában a hazena hódított. 1917-ben a német Max Heiser alkotta meg a Handball, azaz kézilabda nevű játékot, amely a labdarúgás egyfajta alternatívája volt a lányok számára: testi kontaktus nélkül. Két évvel később a szintén német Carl Schelenz a fiúk számára is vonzóvá akarta tenni a játékot, ezért szabályzatában lehetővé tette a testi kontaktust, a küzdelmet. Mindemellett a pálya méretét és a csapatok létszámát is átvette a labdarúgásból.

Az első válogatott mérkőzést 1925-ben Németország és Ausztria játszotta, utóbbi 6-3-ra nyert. Az 1928-as amszterdami olimpia előtt megalakult a játék nemzetközi szervezete, és ekkor jelenik meg az első, egységesített szabálykönyv is. A sportág egyetlen egy olimpián képezte a versenyprogram részét: az 1936-os berlini olimpián. Mindezt Adolf Hitler nyomására, mivel Németország egyértelműen domináns szerepet töltött be a sportágon belül. A döntőt meg is nyerte Ausztria ellen - 100.000 néző előtt, ami a mai napig rekordot jelent. Nem véletlen, hogy két évvel később az első világbajnokságra is sor kerül - Berlinben.

A világháború után a sportág gyorsan újraszervezkedik, megalakul a mai nemzetközi szakszövetség, az International Handball Federation, a pályán az erőviszonyokat illetve pedig továbbra is német fölény a jellemző. Ugyanakkor a skandináv országokban egyre inkább teret hódít a játék egy másik verziója, amelyet teremben játszottak. Az északi országokban először az időjárás miatt „vitték a terembe" a sportágat, de az gyorsasága és látványossága miatt egyre vonzóbb és népszerűbb lett, így lassan különválik a nagypályás kézilabda és a (teremben játszott) kézilabda. A (terem)kézilabda 1972-ben megjelent az olimpián is... Münchenben. Négy évvel később Montrealban már a nők is pályára léphettek, miközben az utolsó nagypályás kézilabda-bajnokságot 1975-ben játszották le Németországban.


A kézilabda a foci erőszak mentes alternatívájaként indult - csak lányoknak
A kézilabda a foci erőszak mentes alternatívájaként indult - csak lányoknak


A kézilabda mérhetetlen népszerűségnek örvend Európa legnagyobb részén, ám térhódítása nem mérhető a labdarúgáséval, de még a kosárlabdáéval sem. Miközben Németországban, a skandináv félszigeten, Izlandon, Franciaországban, Spanyolországban, a Balkán és az egykori keleti blokk egyes országaiban rendkívül kedvelt sportágnak számít, addig például a Brit-szigeteken, a Benelux-országokban vagy mondjuk Portugáliában és Olaszországban alig ismerik illetve nincs komoly súlya. Az öreg kontinensen kívül mérsékelt érdeklődés övezi egyes észak-afrikai (Egyiptom, Tunézia), ázsiai (Dél-Korea, Japán), dél-amerikai (Brazília, Argentína) és arab (Szaúd-Arábia, Katar) országokban.

A modern kézilabdát két, egyenként hét tagú csapat (egy kapus, hat mezőnyjátékos) egy 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen (amelyhez hozzátartozik még az oldalvonalak mentén 1 méteres, az alapvonal mögött 2 méteres biztonsági sáv) két, egyenként 30 perces félidőn keresztül játsszák.

A játék alapszabályai a wikipédia.hu internetes lexikon szerint a következők:

Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6m-re húzzák meg. Itt csak kapus tartózkodhat, az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépésért szabaddobás, kiállítás, vagy büntető is járhat. Egyes esetekben büntetlen marad.

Szaggatott szabaddobási vonal: Minden pontja a kaputól 9, a kapuelőtér-vonaltól 3 méterre van felfestve.

Büntetődobó-vonal: A kaputól 7 méterre található, innen dobják a játékosok a büntetőket. Párhuzamos a gólvonallal.

Gólvonal: a két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal. Ha ezen szabályosan áthalad a labda, azt gólnak kell tekinteni.

Kapus-határvonal: 15 cm hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.

A labda métere:
- 8-14 év közötti leányok és 8-12 év közötti fiúk számára 50-52 cm kerületű, 290-330 g súlyú
- 14 év feletti nők és 12-16 év közötti fiúk számára 54-56 cm kerületű, 325-375 g súlyú
- 6 év feletti férfiak 58-60 cm kerületű, 425-475 g súlyú

A kézilabdát általában egy úgynevezett wax nevű anyaggal vonják be a játékosok, a jobb tapadás érdekében. Ez által válnak kivitelezhetővé az igazán látványos lövések, mint például a pattintott csavart lövés, a cunder.

A csapat mezőnyjátékosainak egységes öltözéket kell viselniük, amelynek megjelenése az ellenféltől világosan el kell különüljön. A játékosok nem viselhetnek olyan tárgyat magukon, amely veszélyezteti a saját, vagy játékostársai testi épségét.

A mezőnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába, a labdát ilyen módszerekkel is csak legfeljebb három másodpercig érintheti. Labdával a kézben maximum 3 lépést lehet megtenni.

Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetősége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ez a passzív játék. A játékvezető, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél. Főként ez a szabály teszi ezt a sportágat ilyen gyorssá, és látványossá, nem engedélyezve egyik csapatnak sem, hogy feladja a gólszerzésre irányuló törekvését.


A kézilabda egy kőkemény sportággá alakult
A kézilabda egy kőkemény sportággá alakult


Mindig kell egy kijelölt kapus a pályára, aki eltérő mezt visel a többiektől. A kapus mezőnyjátékosként is szerepeltethető, illetve egy mezőnyjátékos is átveheti a kapus feladatkörét, ha megfelelően elkülönül a ruházata a mezőnyjátékosokétól.

Egy mérkőzésen tetszőleges számú csere hajtható végre úgy, hogy a lecserélt játékos a cserevonalnál hagyja el a pályát. Ha a becserélendő játékos hamarabb lép pályára, minthogy a lecserélt játékos elhagyná azt, akkor az szabálytalan cserének minősül, és kétperces büntetéssel büntetendő. Több más labdajátéktól eltérően a csere alatt a játék nem áll meg, a cserét - hacsak a játék egyéb okból nem áll - folyamatos játék közben kell végrehajtani.

A kapus az egyetlen játékos, amely a saját kapujának előterében korlátlanul mozoghat, akár a labdával is, figyelmen kívül hagyva a mezőnyjátékosokra érvényes lépésszabályt is. A kapus a kapuelőtérben védekezés céljából bármely testrészével érintheti a labdát. Azonban eközben nem veszélyeztetheti az ellenfelet.

A kézilabda-mérkőzést két egyenjogú játékvezető vezeti. A mérkőzéseken a játékosok közül csak a csapatkapitányok szólhatnak hozzájuk. A mérkőzés megkezdésekor az egyik játékvezető, mint mezőny-játékvezető a középvonalnál helyezkedik el, ő a támadó csapat támadási iránya felé néz, míg a másik a védekező csapat mögül, az alapvonalnál figyeli az eseményeket. A két játékvezető szerepe a támadások váltakozásával felcserélődik. Jelzésekkel adnak utasításokat.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: