2009-05-22 17:09:53• hírek • Szatmar.ro

Elegendő üzemanyaga volt Massának

A megbolondult tank miatt vesztette el Massa a negyedik helyét Barcelonában.

A Ferrari pocsékul kezdte a Forma1 idei szezonját, éppen ezért hatványozottan remek eredmény lett volna az istálló számára Felipe Massa negyedik helye Barcelonában, amelyhez oly közel állt és amelyet érdekes körülmények között veszített el.

A brazil versenyző néhány körrel a futam vége előtt a negyedik helyen autózott, mikor rászóltak rádión, hogy vegyen vissza a tempóból és kímélje az üzemanyagot, mert az nem biztos, hogy kibírja a célvonalig. Ennek köszönhetően a Ferrari lelassult, ezt kihasználva Fernando Alonso és Sebastian Vettel is megelőzte. A célba érkezés után aztán kiderült, tévedés volt, Massa elegendő benzinnel rendelkezett.

 

„Rossz adatokat kaptunk a tankban lévő üzemanyag mennyiségéről. A számok azt mutatták, nem lesz elég a végéig. Aztán a célban láttuk, hogy még bőven volt benne. Furcsa eset, az biztos", kommentálta az esetet Massa.

A Ferraival kapcsolatos hír, hogy könnyen lehet, ismét a bíróság előtt kell megvédenie igazát. A Forma1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone állítólag perrel fenyegette meg az olaszokat, amennyiben azok elhagyják a sportágat. Bár a brit a Times magazinnak csak azt nyilatkozta, reményei szerint a csapatok betartják a szerződéseiket, a hírek szerint már írásban meg is fenyegette a maranelloiak vezetőségét: amennyiben kiszállnak, visszapereli a tévéközvetítési díjakért már kifizetett összeget. Ez pedig több száz millió fontot jelent.



Massával kiszúrt a tank Barcelonában


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: