2011-06-28 13:29:38• hírek • Póti Orsolya

Elegendő az étel a román börtönökben?

Gondoskodnak a fogvatartottakról a román börtönök vezetői, ugyanis az éves összköltség nagy részét alapélelmiszerekre fektetik be - áll a Szatmár Megyei Büntetés-végrehajtó Intézet által küldött közleményben.

Az élelmezés központi kérdés a börtönökben, hiszen a legtöbb ott lakó a rossz ételre panaszkodik, vagy éppen a menyiséggel nincsen megelégedve. Pedig fontos, hogy a fogvatartottak elégedettek legyenek az étellel. Romániában ez nem okoz gondot, ugyanis az Egészségügyi Minisztérium szakemberei által javasolt napi menü egy főre 4,36 lejbe kerül. Ez az ételmennyiség 2855 kalóriának felel meg, ami egy személynek éppen elegendő egy napra.

A Szatmár Megyei Büntetés-végrehajtó Intézet által küldött közleményben az áll, hogy az alapélelmiszerekre befektetett összeg kiteszi a börtönök összköltségének 40 százalékát, és mind emellett a vezetőségnek még fedeznie kell a szakácsok és a takarító személyzet bérét, az élelmiszerek szállítását, a tárolókat és edényeket, valamint a konyhák tisztán tartását, fertőtlenítését is.

A Börtönök Országos Igazgatósága  összesen 2845,47 hektárnyi mezőgazdasági területtel és 35 gazdasággal rendelkezik, ahonnan zöldségeket, állatokat és tejtermékeket szerezhetnek be. A  foglyok szó szerint megdolgoznak az ételért, hiszen ők is kiveszik részüket a mezőgazdasági munkából.    

A büntetés-végrehajtó intézetek igazgatósága egy jól megszervezett, modern menedzsmenttel rendelkező intézet, mely a hatékony és ésszerű megoldásokra törekszik a lehető legtöbb területen.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: