2014-04-02 16:47:16• hírek • Szatmár.ro

Elégedettek lehetnek a pénzügyesek - a szatmári magánszemélyek és cégek is jól adóznak

Nem panaszkodhat az adóbevételekre sem a Szatmárnémeti Helyi Adók Hivatala, sem pedig a Szatmár Megyei Közpénzügyi Hivatal. Március 31-ig sokan használták ki a kedvezményes adózás lehetőségét ingatlanra vagy gépjárműre Szatmárnémetiben. A Közpénzügyi Hivatalnak is több pénzt sikerült beszednie, mint azt Bukarestből elvárták.

Szerdán sajtótájékoztatót tartottak a Szatmár Megyei Közpénzügyi Hivatalban. Az intézményvezető, Ardelean Mircea büszkén jelentette be: az év első három hónapjában a megye cégei meglehetősen jól adóztak, hiszen a beszedett összegek a hónapok mindenikében magasabbak voltak, mint amennyit a fővárosi központban előirányoztak számukra. A beszedett adó Ardelean elmondása szerint 14,9 millió lejjel volt több mint az elvárt - ezzel jött össze a 106,45 százalékos teljesítmény. Szatmár megye ezzel az országban negyedik helyen áll, csak Dambovita, Teleorman és Arges megyék előzik meg. A régióban megyénk első helyezett, a listán  Kolozs megye követi.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az első negyedévben 59 ellenőr látogatta a cégeket - 467 ellenőrzést végeztek és valamivel több mint 42 ezer lej értékben osztottak ki büntetést. A Közpénzügyi Hivatalnak a kintlevőségeket is sikerült az év első negyedében csökkentenie, 128 millió lejről 108 millió lejre.

Sokan éltek Szatmárnémetiben a kedvezményes adózás lehetőségével

A Szatmárnémeti Helyi Adók Hivatalának statisztikái szerint a szatmári magánszemélyek közül március 31-ig 23.202 adóköteles ingatlanra fizették be járandóságukat - ami 55 százalékot jelent. Ebből a teljes évi adó 19.993 ingatlanra lett befizetve. Sokan figyelembe vették, hogy aki március 31-ig kifizeti a teljes évi adóját, az 15% kedvezményt kap. A jogi személyek által befizetett összegekről egyelőre még nem készült statisztika.

A magánszemélyek tulajdonában levő gépjárművek esetében 13.497 járműre fizették be az adót, ebből a teljes évre szóló járandóságot 9.873 járműre egyenlítették ki. A teljes befizetett összeg eléri a 60 millió lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: