2014-04-07 02:55:42• hírek • MTI

Elégedett kormányfő, csalódott ellenzék

A Fidesz-KDNP győzelmét hozta a vasárnap tartott országgyűlési választás. A voksolás eredményét Orbán Viktor kormányfő elégedetten értékelte, míg az ellenzéki pártok főként csalódottságuknak adtak hangot.

"Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!" - jelentette ki Orbán Viktor, a kormánypártok eredményváró rendezvényén. A Fidesz elnöke szerint olyan átütő erejű győzelmet arattak, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni. Elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására és ígéretet tett arra: minden nap azért fog dolgozni, hogy az ország "nagyszerű hely" legyen.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke tudomásul vette a választási eredményt, de nem gratulált a Fidesznek, mert szerinte a választást tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek mellett tartották meg. Az ellenzéki politikus gratulált a parlamentbe jutó LMP-nek, a Jobbik szerepléséről pedig azt mondta: Magyarország vesztett, mert az erősödő szélsőjobboldal az egész társadalmat mérgezi.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője a "kormányváltók" számára súlyos kudarc a voksolás eredménye. Ennek egyike oka szerinte, hogy nem tudtak kellően vonzó ajánlatot tenni a választóknak, a másik pedig, hogy a Fidesz "manipulált, aljas választási rendszert alakított ki", amelyben a Fidesznek 100 méter síkfutásban, nekik 400 méter gátfutásban kellett indulnia.

Gyurcsány Ferenc azon meggyőződésének adott hangot, hogy a kormány jó eséllyel nem fogja kitölteni a következő ciklust. Hangsúlyozta továbbá, hogy a negatív választási eredményért nem hibáztatja majd szövetségeseit.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint pártja nem tudta elérni célját, és nem tudta lezárni az elmúlt 24 évet. Nem sikerült az áttörés, amelyet az egyéni körzetekben szerettek volna elérni - fejtette ki, hozzátéve: nem adják fel és 2018-ban megnyerik a választásokat.

Schiffer András, a parlamentbe jutási küszöböt átlépő LMP társelnöke aláhúzta, az ökopolitikának továbbra is van parlamenti képviselete Magyarországon és remélik, hogy sikerül megakadályozniuk a fideszes kétharmadot.
A Nemzeti Választási Iroda hétfő éjjel 1 órakor közölt adatai alapján a Fidesz-KDNP a kétharmados többséghez szükséges 133 mandátumot szerzett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: