2015-08-13 13:09:19• hírek • Szatmár.ro

Elégedetlenek bérükkel, munka-körülményeikkel a börtönőrök

Bukarestben tüntettek, Szatmárnémetiben gyászszalaggal a karjukon dolgoztak a fegyőrök.

Nehéz körülmények között dolgoznak, nyolc éve nem emelték a fizetésüket, a bebörtönzöttek jogait pedig inkabb betartják, mint az őrökét - emiatt tiltakoztak a romániai börtönőrök Bukarestben, az akcióhoz pedig csatlakoztak a szatmáriak is, akik gyászszalaggal a karjukon végezték csütörtökön munkájukat.

A Szatmár.ro Vaida Dorinnal, a szatmári börtönőrök szakszervezeti vezetőjével beszélt a helyi gondokról. "A szatmár Megyei Börtönben 229 munkahely van, ennek nagyjából 81 százaléka van elfoglalva. Így sokkal több munka hárul ránk, mint kellene. Legalább 30-35 új kollégára lenne szükségünk, hogy normalizálódjon a helyzet. Évek óta nem emelkedett a fizetésünk, pedig a munkakörünk a lehető legnehezebb fokozatba van besorolva. Ez nem is csoda, bűnelkövetőkkel dolgozunk, akiknek 20-25 százaléka ráadásul pszichiátriai eset" - magyarázza Vaida. Elmondása szerint a munkájukat az is nehezíti, hogy több a rab a szatmári börtönben, mint amennyinek amúgy helye lenne: 475 helyen 550 fogvatartott tölti büntetését. Szatmárnémetiben egyébként csak férfiak raboskodnak a börtönben, 21 évnél idősebbek és olyanok, akik könnyebb büntetést kaptak.

"Ugyan korábban nyugdíjba lehet vonulni, a munkánk annyira lefárasztja szellemileg és fizikailag is az ambert, hogy gyakorta 4-5 évvel a nyugdíjazás után meghal a volt börtönőr" - mondja. Mások néhány év után otthagyják a munkát, az utánpótlás pedig meglehetősen nehezen érkezik: évente nagyjából 200 személy szerez börtönőri képesítést, közülük ráadásul nem is mindenki helyezkedik el a "szakmában".

De nem csak börtönőrökből van hiány: 2-3 egészsgügyi asszisztensre és legalább egy újabb orvosra is szükség lenne a börtönben.

Vaidától megtudtuk: legutóbb 2011-ben szerveztek tiltakozó akciót a börtönőrök, akkor a kéréseik egy részét orvosolta is a minisztérium.

Tiltakoztak a börtönőrök

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: