2018-07-13 08:14:31• hírek • MTI

Eldőlt: nem épül óriásmecset Bukarestben

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Letett a romániai muzulmán közösség arról, hogy új vallási központot építsen Bukarestben, az ehhez ingyenesen használatba kapott 11 ezer négyzetméteres telket pedig visszaadta a román államnak - közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál.

A bukaresti sajtóban "óriásmecsetként" emlegetett létesítmény ellen több tiltakozó akciót is szerveztek korábban Bukarestben, megépítésétől azonban Murat Iusuf muzulmán főmufti szerint nem emiatt, hanem forráshiány miatt állt el a török közösség.


A hírről bővebb visszatekintőben beszámoló Gandul című portál úgy tudja: hárommillió euróba került volna a török államnak, hogy a román főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében, egy mecsetből, lelkészi lakásból és könyvtárból álló vallási központot építsen a Bukarestben élő kilencezer muzulmán számára, a finanszírozás leállításáról szóló döntés pedig Ankarában született.


A lap felidézte, hogy 2015-ben, amikor a Victor Ponta vezette akkori kormány a telek átadásáról döntött, tüntetést rendeztek a projekt ellenzői Bukarest központjában, az "óriásmecsetnek" kiszemelt telken pedig száz fakeresztet állítottak fel és szenteltek meg a tiltakozók. Egy bukaresti férfi - egy közösségi portálon terjesztett videó szerint - román nemzeti színekre festett malacokat vitt a telekre, hogy a muzulmánokat elriassza a mecsetépítéstől, és azt állította: annak földjében egy befagyasztott félsertést is elásott.


Az ellenséges megnyilvánulások egyik legfőbb hangadója Traian Basescu egykori államfő volt, aki biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb, hatezer diák befogadására alkalmas muzulmán központját.


"Talán nem tudják elképzelni azt a bukaresti metrómegállót, amelyben egy vallásos fiatalember csúcsforgalom idején Allah nevében felrobbantja magát, vagy nem képesek maguk elé képzelni azokat a  kudarcot vallott román fiatalokat, akik iszlám hitre térve Szíriába  vagy Irakba indulnak kiképzőtáborokba, hogy aztán Európába  visszatérve elhozzák nekünk az Iszlám Állam jótéteményeit" - vágott vissza a volt államfő, amikor első megszólalását több román politikus felelőtlennek minősítette.


A román fővárosban négy kisebb mecset van. A török közösség főleg a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában él. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: