2010-10-12 11:57:00• hírek • MTI/AP

Eldőlt: lesz Koreai Nagydíj

Megtartják október 24-én a Forma-1-es Dél-koreai Nagydíjat, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a pályabejárás után kedden megadta az engedélyt - jelentették be a szervezők.

A jeongami ring építése a rossz időjárás miatt hónapokat csúszott, így félő volt, hogy nem tudják időben befejezni a munkálatokat. Charlie Whiting, a FIA versenyigazgatója a helyszínen tartózkodik, elégedett volt a látottakkal, és ezt követően dőlt el, hogy a jövő hétvégén lehet itt futamot rendezni.

"A Koreai Nemzetközi Versenypálya megfelel az összes szabványnak, s az ország motorsportjának központja lesz - mondta Csung Jung Cso, a szervezők vezetője. - Whiting úr külön kifejezte elégedettségét az egyedülálló elrendezés miatt, amely lehetővé teszi, hogy a nézők még közelebbről, ugyanakkor tökéletes biztonságban láthassák a futamot."

A pilóták közül a világbajnoki pontversenyben jelenleg harmadik, és a dél-koreai aszfaltcsíkot szimulátoron már tesztelő német Sebastian Vettel (Red Bull) szerint előre nehéz megmondani, hogy melyik csapat lesz majd előnyösebb helyzetben, míg honfitársa, Nico Rosberg (Mercedes) úgy véli, az egyetlen érdekes kérdés az, hogy az elmúlt hétvégén lerakott utolsó aszfaltréteg kibírja-e majd azt a terhelést, amely a versenyhétvége alatt éri.

 

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone két héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy kétséges a futam megrendezése, mert a végső bejárásra júliusban kellett volna sort keríteni.

A 19 nagydíjból álló világbajnoki sorozat 17. állomása az egyetlen új helyszín az idén, az utolsó két versenyt Brazíliában és Abu-Dzabiban rendezik.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: