2010-04-09 19:10:17• hírek • Szatmar.ro

Erőfelmérő a Torda ellen

A VSK kézi-csapata pénteken kétszer is összecsapott a kolozsi csapattal.

A Szatmárnémeti VSK férfi kézilabda-csapata két sikeres felkészülési mérkőzéssel készült pénteken a következő, fontosabb teendőkre. Az ellenfél az a Tordai Potaisa volt, amely a tavaly még a szatmáriak csoporttársa volt a második osztályban.

Akkor a Kolozs megyei gárda rendre sima vereséget szenvedett a VSK-tól, azóta azonban sok minden megváltozott az együttes háza táján, a keret megerősödött, a következő szezonban pedig a feljutást tűzték ki maguk elé.

Ennek ellenéri „kijött" az osztálynyi különbség a két csapat között, a VSK mindkét meccsen nyerni tudta 36-31 illetve 43-38 arányban. Az utolsó meccs feltűnően gólgazdagra sikeredett, ebben komoly szerepe lehet annak is, hogy a hazaiaknál bemutatkozhatott két junior játékos is, a kapus Pogyina Cristian valamint Varga Mircea személyében.

Palkó János és Nicolae Istrate valamennyi játékosának lehetőséget adott és ez lesz a cél kedden és szerdán is, amikor a VSK Kolozsváron lép pályára, szintén barátságos meccseken.


Mindkétszer legyőzte a Tordát a VSK
Mindkétszer legyőzte a Tordát a VSK


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: