2010-06-07 16:39:59• hírek • Szatmár.ro

Elbúcsúztatták társaikat

Hétfőn délután tanévzbúcsúztató ünnepséget szerveztek a szatmárnémeti német és magyar tannyelvű Hám János Óvodában.

Hétfő délután négy órakor a díszteremben tartottünnepség keretében búcsúztatták az óvodások a tanévet és ősztől iskolába készülő társaikat. Mint megtudtuk, a Manók iskolai előkészítő csoportjába tizennyolc gyerek jár, közülük tízen szeptembertől már az iskolapadokat koptatják.

Hársfalvi Veronika és Csoma Éva óvónők csoportja ezért kettős ünnepséget szervezett: az első részben egy szatmári lakodalmas jelenetet adtak elő közösen a gyerekek, majd a tíz iskolába készülő társukat búcsúztatták versikékkel az óvodások.
Az ünnepség után az szülők kis meglepetéssel készültek az óvónőknek is: az elmúlt négy év legszebb és legemlékezetesebb pillanatiból állítottak számukra össze egy power-pointtos bemutatót.

Ezt követően pedig a a szülői bizottság öt tagjának nyújtott át elismerő oklevelet az óvoda vezetősége az elmúlt négy évben kifejtett áldozatos munkájukért, ugyanakkor egy nagyszülőt is jutalmaztak: Tóth Istvánt, mindenki „István tatáját", aki az óvoda szinte minden rendezvényéből aktívan kivette a részét, és akinek köszönhetően a kicsik belekóstolhattak például a szőlőpréselés rejtelmeibe is.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: