2010-09-14 14:22:46• hírek • Póti Orsolya

Új terveket sző a G.M. Zamfirescu

A tanévkezdéssel párhuzamosan a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ is folytatja tevékenységeit. A rockbulikra és a koncertekre még várni kell, de a tervbe vett felújítás után egy szebb környezet fogadja a kikapcsolódni vágyókat.

„Rendezvényeinkkel kapcsolatosan sok pozitív visszajelzés érkezett az ország több pontjából, ezért megpróbálunk a továbbiakban is színvonalas koncerteket és egyéb kulturális programokat kínálni a közönségnek. Még nem tudjuk mikor veszi kezdetét az első koncertünk, vagy az első „rockoteca", de már gondolunk a távlatokra és konkrét elképzeléseink vannak." - mondta el Maria Magdalena Matei, a kulturális központ sajtóreferense.

Matei a továbbiakban arról is tájékoztatta portálunkat, hogy időközben tervbe vették a nagyterem minimális felújítását, melyre októberben kerülhet sor. Ha sikerül önerőből felújítaniuk a termet, akkor egy szebb környezetben fogadhatják majd a szórakozni vágyókat. Az adminisztrációs problémák megoldása, illetve a felújítás után kísérletet tesznek egy rockbuli, vagy egy koncert megszervezésére is, de azt még nem ígérik, hogy minden hétvégén lesz.

„Csökkentenünk kell akoncertek számát, mert ha valamit túl gyakran szervezünk meg, az egy idő után unalmassá válik, és  kevés lesz a közönség. Arra gondoltunk, hogy több újítással és színvonalasabb rendezvényekkel többre megyünk. A lényeg, hogy meg kell találjuk rendezvényeinkhez a megfelelő helyet és a megfelelő fellépőket, ami eddig is nehéz feladatnak bizonyult. Terveink szerint idén a legtöbb koncertre a decemberi hónapban, az ünnepek előtt fog sor kerülni. " - magyarázta Matei.


Továbbra is próbálhatnak és fellphetnek a színjátszó körök
Továbbra is próbálhatnak, illetve felléphetnek a színjátszó körök


A Szatmárnémetiben zajló rendezvények és programok szervezése mellett, a G.M. Zamfirecu Kulturális Központ vezetőségének feladata a Zsadányi Kultúrház működtetése. Az épület ott sincs jó állapotban, ezért a kulturális programok szervezése előtt különböző befektetésekre kell törekedniük.

A kulturális központ már évek óta nem indít nyelvtanfolyamot és szakácsképzést sem, mert már nem lenne hely és keret sem erre, illetve a kurzusok megszervezése is rendkívül körülményes. Korábban egy magyar színjátszócsoport is tevékenykedett a központban, ma már csak a román ARTIS, gyerekekből álló színjátszócsoport tagjai gyűlnek össze délutánonként egy-egy próbára.

Dobtanfolyamok azonban már évek óta vannak, és a jövőben is lesznek, hiszen Cserey Csaba továbbra is várja az érdeklődők jelentkezését. A dob mellett most latin, afrikai, indiai hangszereken is megtanulhatnak játszani az ütőshangszerek kedvelői. A tanfolyamokra jelentkezni lehet a 0746-565-394-es telefonszámon.


A tervek szerint novembertől szebb környezet várja a közönséget
A tervek szerint novembertől szebb környezet várja a közönséget


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: