2009-01-22 23:08:57• hírek • Csenteri Judit

Elbocsátások az állami szektorban

Saját „udvarában” hajt végre elbocsátásokat a Kormány, vagyis a közeljövőben 20 százalékkal csökkenti a hivatali, a minisztériumon belüli állások számát.

Emil Boc kormányfő a csütörtöki nap folyamán tartott kormányülés alkalmával kérte arra a minisztereket, hogy tegyenek konkrét ajánlatokat arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne csökkenteni a minisztériumi állások számát.

A Demokrata-liberális – és a Szociáldemokrata Párt vezetői szerint a teljes állami szférában 20 százalékkal lehetne csökkenteni az alkalmazottak számát. Így aztán a fizetéseket az infláció mértékének megfelelően úgy lehetne növelni, hogy az ne befolyásolja negatívan a költségvetési hiányt.

A kormányülés alkalmával a leghevesebb viták az állami szféra alkalmazottainak jövedelemmel kapcsolatos költségei körül alakultak ki. Ahhoz pedig, hogy a jövedelmeket növelni lehessen, 2.000 alkalmazott munkakörének átszervezésére van szükség. Az eljárás során körülbelül 20 százalékkal eshet vissza az állami alkalmazottak száma, ez azonban kizárólag a központi közigazgatást, nem pedig a teljes állami szférát érinti.

Miniszterek a legutóbbi kormányülésen

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: