2010-07-09 16:30:04• hírek • Balog Anita

Rendhagyó osztályfőnöki órával kezdődött

Pénteken kezdetét vette az idei, immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Véndiáktalálkozó. Több kerek évfordulós osztály is megtartotta találkozóját, rég nem látott volt osztálytársak borultak a találkozás örömében egymás nyakába. Sor került a rendhagyó osztályfőnöki órára is, ahol többek között Gönczy Gábor köszöntötte az egybegyűlteket.

Már reggel 10 órakor elkezdtek gyűlni a véndiákok a Kölcsey Ferenc Főgimnázium előtt, ugyanis több osztály is az idei Véndiáktalálkozó dátumával egyeztette össze a kerek évfordulós találkozót. Leginkább negyven és ötven éves találkozós osztályok vettek részt a délelőtti programon, melynek legfontosabb része az immár hagyományos, rendhagyó osztályfőnöki óra  volt.

Elsőként Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva: fontos, hogy mindenki megtudja és megértse, hogy a találkozó nem csak a Kölcseyben végzettek találkozója, szívesen látnak itt mindenkit, akit tanulmányai valamilyen módon Szatmárnémetihez kötnek.

Boros Mihály nyugalmazott tanár azokra az időkre emlékezett vissza, amikor a Véndiáktalálkozónak otthont adó iskolát mindenképp meg akarták szüntetni: ekkor az I- VIII. osztályt a Doamna Stanca iskolába költöztették, a magasabb osztályokat pedig az Eminescu-ba. A tanárokra és a diákokra is nagy súly nehezedett ekkor, de kitartottak magyarságuk mellett.

Tóth László, szintén nyugalmazott tanár az iskola szellemiségéről, annak megőrzésének fontosságáról beszélt. A feladat az évek során mindig az volt, és az is kell maradjon: a magyarság oktatása, nevelése, a magyarságtudatunk megőrzése.

Ilonczai Zsombor, a Református Gimnázium lelkipásztora a Véndiáktalálkozó közösséget megtartó erejéről beszélt, végezetül pedig Kruzlics János, a Véndiákszövetség titkára verssel köszöntötte az egybegyűlteket.


Ötvenéves találkozós osztály
Ötvenéves találkozós osztály


A további program:

Péntek, 19. 00 óra

Szatmárnémeti Filharmónia .

-a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjainak, az idén Kossuth díjjal kitüntetett Kovács András Ferenc véndiáktársunk verseiből összeállított műsora
-Komolyzenei koncert. Grieg: c-moll szonáta és egy meglepetés szám.
Fellépnek: dr. Fátyol Rudolf  és dr. Duffek Mihály

Szombat, július 11.

10.00 óra

Kölcsey Ferenc Gimnazium - gyülekező a Kollégium udvarán.

10.30

-Becsengetés.

-Érettségi találkozós osztályok  zászlós bevonulása.

-Rövid megnyitó: Gönczy Gábor a VDSZ elnöke.

-Harangszó - 1 perc néma csend az elhunyt tanárok és diákok emlékére.

-Ökumenikus ima.

-Köszöntők:

  • Pataki Csaba alprefektus
  • Muhi Miklós  -a régi tanárok nevében.

-A zászlók felszalagozása.

-Szaval Huszti Brigitta

-A legidősebb és legtávolabbról érkezett véndiákok köszöntése.

-Emléklapok átadása az 60, 55, 50 éves érettségi találkozós véndiákoknak.

-Fazekas Lóránd ismertetője Katona Mihály geográfus munkásságáról és a Szövetség földrajz csoportja által állíttatott emléktábla leleplezése

- Koszorúzás az „In memoriam" táblánál.

13.00 órától

-Hiripi Zsuzsa kerámia kiállításának megnyitója.

13.15 órától

-az Erdélyi Kárpát Egyesület „Ember a természetben" című fotó kiállításának megnyitója

13.30 órától

Találkozó  Bura Lászlóval és Mandula Tiborral, a Hírlap-könyvek szerzőivel, akik legújabb könyveiket dedikálják.

Agyagozás az Aranykapu Egyesülettel.

17 és 24 óra között MADISZ gyermekmegörző a 0.8-as teremben és a 0.7-es teremben szoptatási és pelenkázási lehetőség.

Színpadi műsor:

Műsorvezetők: Nagy Anikó és Nagy Orbán

18.00 óra

-a Hám János Iskolaközpont diákjai köszöntik a véndiákokat.

18.30

-Melody együttes-nóta összeállítása.

19.30

-a Szatmárnémeti MADISZ kisiskolás, iskolás és felnőtt Táncházasainak néptánc előadása.

20.30

-Fógel László&Csabcsi

22.00 óra

-Véndiákbuli:Véndiákoké a mikrofon. Vargáék és barátaik vezetésével

24.00 óra

-Utolsó dal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: