2010-07-10 15:29:45• hírek • Szatmar.ro

Elballagtak a véndiákok

A már hagyományossá vált Véndiáktalálkozó idén sem maradhatott el, hiszen ez az a nap, amikor a már gimnáziumot, líceumot elvégzett magyar ifjak és kicsit idősebbek összegyűlnek, közösen visszatekinteni múltjukra.

Az idei ünnepség is a szokásoshoz híven kezdődött. Igaz ugyan, hogy a Rendhagyó osztályfőnöki órát - amikor is a kerek évfordulós egykori diákok beszámolnak életük alakulásáról - többen megtartották már a pénteki napon, azonban szombaton is voltak összegyűlő osztályok, hiszen a munka miatt hétköznap nem mindenki tudott időt szakítani erre.


Több osztály szombaton reggel tartotta meg a Rendhagyó osztályfőnöki órát
Több osztály szombaton reggel tartotta meg a Rendhagyó osztályfőnöki órát


A rendezvény megnyitójára 10 óra 30 perckor került sor, a jelképes becsengetéssel. Ezután az ünnepi zászlókat vonultatták fel, majd bevonultak a kerek évfordulós osztályok. Az elsők a sorban az 55 évvel ezelőtt végzett egykori diákok voltak, az utolsók pedig a tíz évvel ezelőttiek. Többen a távolság miatt, hiányoztak az ünnepélyről, míg mások az ezt megelőző buli fáradalmait nem tudták kipihenni, így a reggeli órákban még távol maradtak az eseményektől.

A felvonulást ünnepi beszéd, majd egy egy perces csend kísérte, az elhunyt tanárok és diákok emlékére. Ezt követően sor került az ökumenikus imára, majd Muhi Miklós szólalt meg a régi tanárok nevében. Az ünnepi zászlókat idén is felszalagozták, amit Huszti Brigitta versmondása követett.

Nem maradhatott el a legidősebb és legtávolabbról érkezett véndiákok köszöntése sem. Matyasovszki Katalint és Cziprisz Imrét érte az a megtiszteltetés, hogy az iskoláért tett munkásságuk elismeréseként kitüntetést vehessenek át. Matyasovszki elmondta, nem is számított erre a kitüntetésre és nagyon örül neki, Ciprisz azonban hiányzott a díjátadásról.


Matyasovszki Katalin és Cziprisz Imre kapta a kitüntetést
Matyasovszki Katalint nagyon meglepte a kitüntetés


A kitüntetések után Fazekas Lóránd és Tóth Pál Miklós méltatta Katona Mihály geográfust, akinek emléktáblát avattak a gimnázium épületének falán. Katonáról elmondták, hogy igazságszerető ember volt. A katolikus és reformátusok közötti villongások idején második könyvét az esztergomi püspök támogatta. Az 1764. október 6-án, Szatmáron született geográfus itt is töltötte gyermekkorát, itt járt iskolába, majd Debrecenben folytatta tanulmányait. Több év után Németországba költözött továbbtanulás céljából, majd Komáromban, az akkor alakuló református gimnáziumban kapott tanári állást, ahol 1786-ig dolgozott. Komoly tanulmányt folytatott a földrajz terén, rendszerezte és megalapította a természeti-földrajz tudományát. Amint azt Fazekas elmondta, azért nem Katonát ismeri el a világ a természeti-földrajz tudomány atyjának, mert a magyar geográfus anyanyelvén publikálta könyveit, tanulmányait.
A méltató szavak után sor került az emléktábla felavatására és ennek megkoszorúzására.


Leleplezték Katona Mihály geográfus emléktábláját
Leleplezték Katona Mihály geográfus emléktábláját






Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: