2010-06-10 14:13:07• hírek • Póti Orsolya

Elballagtak a Refi nyolcadikosai

A hagyományokhoz híven a Református Gimnázium nyolcadikosainak ballagási ünnepségét is a Láncos Templomban tartották, ahol csütörtökön diákokkal, tanárokkal, szülőkkel és hozzátartozókkal telt meg a templom.

A délelőtti órákban a gimnázium nyolcadikos diákjai énekszóval vonultak be a Láncos Templomba, ahol ünnepi istentisztelet vette kezdetét. Az istentiszteletet Ilonczai Zsombor az iskola lelkésze tartotta, majd a hetedikes diákok éneke után az gimnázium igazgatónője, Szilágy Éva mondott beszédet.

„Létetek mindvégig Isten jelenlétében zajlott, Isten kegyelme és bölcsessége kísért titeket. Higgyétek el, hogy Isten jelenlétében minden akadály legyőzhető. A legfontosabb, hogy a bizalom ott legyen a szívetekben. Valami most lezárul, de mindennek lesz folytatása, kell legyen folytatása" - magyarázta beszédében Ilonczai Zsombor.

Az ünnepi igehirdetés után Szilágyi Éva köszöntötte a nap ünnepeltjeit és a jelenlévőket. „Ha az évek alatt voltak is problémák, összetűzések, sikerült megtartani azon az úton a gyerekeket, ahol az iskola tanárai szerették volna. Az a tudás, az a hit, amellyel mi felvérteztük a diákokat elég lesz a továbblépéshez. Ma már divattá vált a ballagás. Ballagnak az óvodások, a negyedik osztályt végző diákok és a nyolcadikosok is. Amire elérkezik az igazi ballagás pillanata, elcsépeltnek tűnik majd. Mi reméljük, hogy számotokra nem lesz elcsépelt az a pillanat sem, és örökké bennetek él majd."- mondta el Szilágyi Éva ünnepi beszédében.

Az eseményt a hetedik osztályos diákok énekei, Szatmári Apor és Tót Rudolf szavalata, az iskola kórusa és a bibliaátadás pillanata tette még ünnepélyesebbé. A szavalatok után a diplomák átadása következett, melyet Scheffler Enikő matematika tanárnő nyújtott át a tanulóknak. Az osztályelső Mihály Lénárd lett, a második tanuló Erdei Zsolt, valamint a harmadik tanuló Harkai Réka lett. A Láncos Templomban zajló ünnepi esemény a Himnusz közös éneklésével zárult.


A ballagási ünnepséget fotózkodás előzte meg
A ballagási ünnepséget fotózkodás előzte meg



Énekszóval vonultak be a diákok a templomba
Énekszóval vonultak be a diákok a templomba



A bibliaátadás pillanata tette az eseményt még ünnepélyesebbé
A bibliaátadás pillanata tette az eseményt még ünnepélyesebbé


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: