2014-06-13 16:16:28• hírek • Szatmár.ro

Elballagtak a Refi nyolcadikos diákjai

A Református Gimnázium harminc nyolcadikos diákja búcsúzott ideiglenesen az iskolától.

Péntek délelőtt a Láncos-templomban tartotta a nyolcadikos osztály diákjainak ballagási ünnepségét a Református Gimnázium. Az ünnepséget istentisztelet előzte meg, majd következtek a búcsúbeszédek, a jókívánságok. Ám a búcsú az iskolától nem végleges és nem is túl hosszú - a nyolcadikosok túlnyomó többsége ugyanis a Refiben szeretné folytatni a tanulmányait a képességvizsgát követően.

Az ünnepség keretében a hetedikesek meghatódva vették át a bibliát a nyolcadikosoktól. Cserébe egy igei verset adtak: "De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!"

A nyolcadikosok képviselője rövid beszédben köszönte meg az osztály nevében a tudást és az "erkölcsi alapot, amit csak egy felekezeti iskola tud nyújtani."

A nyolcadikosoktól búcsúzott osztályfőnökük, Apjokné Kun Noémi is. emlékeztette őket: sok emléket vihetnek magukkal az elmúlt évekből,  kezdve a jó hangulatú Picuravatótál a kirándulásokon keresztül egészen a megemlékezésekig, ünnepségekig. "Ezek az emlékek mindig legyenek veletek, a szívetekben" - búcsúzott az osztályfőnökük, majd sok sikert kívánt a közelgő vizsgán a tanulóknak.

Az osztályfőnök osztotta ki a könyvjutalmakat és a jó tanulmányi eredményekért járó érdemokleveleket is. A harmincfős osztályban 18-an végeztek 8.50 és 10-es közötti nyolcadik osztályos tanulmányi átlaggal. Az osztályelső a 9,92-es átlaggal rendelkező Pótor Andrea lett.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: