2011-06-09 21:54:07• hírek • Szatmár.ro

Elballagtak a Kölcsey nyolcadikosai

Csütörtökön délután hat órától rendezték meg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium nyolcadikosainak ballagási ünnepségét.

Csütörtökön délután hat órától ballagtak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium nyolcadikos diákja, az általános iskola befejezésére szervezett ünnepségnek a Református Gimnázium díszterme adott otthont. A zsúfolásig telt terembe a diákok vidám énekszó kíséretében vonultak be, majd ünnepi műsor következett a büszke szülők, nagyszülők, hozzátartozók és barátok nagy örömére.

Pataki Enikő magyartanár, az iskola vezetőjének diákjai azonban csak az általános iskolai évektől búcsúztak, a tanintézménytől nem, hiszen kivétel nélkül minden diák itt folytatja majd a tanulmányait, igaz, nem együtt, hanem az induló hat kilencedik osztály valamelyikében.

Nagyon jó minősítéssel zárta az évet az osztály, az idei, VIII. osztályos átlaga 9,6 lett, míg a négy év során 9, 52-es minősítést szereztek meg a diákok.

Hét diák nyolcadikos is 10-es átlagosztályzatot ért el, ugyanakkor két tanuló, Varga Anett és Veres Kupán Emese zárta tízessel az elmúlt négy évet.


Ballagási ünnepségen a Kölcsey nyolcadikosai


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: