2019-07-26 10:53:32• hírek • Nagy Tímea

Elballagtak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Általános orvosi asszisztens szakos diákjai (képgaléria)

Okleveléllel a kézben ballagtak ki péntek délben az iskola ajtaján az Általános orvosi asszisztens szakos diákok.

A végső búcsút azonban a ballagási ünnepség előzte meg a Kölcsey második emeleti dísztermében, miután a végzősök a Gaudeamus Igiturt énekelve, karon fogva járták végig az alma mater folyosóit.

 

Elsőként Pataki Enikő igazgatónő köszöntötte a fiatalokat. Megköszönte számukra, hogy itthon maradtak és az oktatási intézmény képzéseit választották, illetve megdicsérte őket kiváló tanulmányi eredményeikért, hiszenm mindenki 8-as átlag felett végzett. „Egyedül kell megállnotok a helyeteket, megtalálnotok az utatokat, megvívni a harcaitokat. Mi pedig, a benneteket útra bocsátók, tudjuk ugyan, hogy el kell engednünk benneteket, mégis aggódva tesszük fel a kérdést, vajon tudtunk-e elég erős alapot adni nektek, gyökereket, hogy szárnyra kaphassatok. Elég erős-e a köldökzsinór, a család, a szülőföld megtartó ereje? Én hiszek bennetek! (…) Jórészt Szatmárnémetiben helyezkedtek el diákjaink, és ez különösen nagy öröm számunkra, hiszen a külföldi munkahelyek helyett az otthont választották, a szatmári közösség szolgálatát.” – osztotta meg a hallgatósággal az igazgatónő. Nem utolsó sorban pedig a Kölcsey teljes tanári kara nevében jó utat és sok szerencsét kívánt az ünnepeltek számára.

 

Ezt követően Anderco Ana Dana osztályfőnök szólt a fiatalokhoz. Örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számú fiatal lép ki a nagybetűs életbe. Emlékeztette őket, hogy nagy döntések előtt állnak, és ne veszítsék el soha azt a bizakodást és reményt, mely az iskolás évek alatt betöltötte lelküket. Sok szerencsét kívánt az elkövetkezendő vizsgákhoz, és a jövőbeli terveik alakulásához egyaránt.

 

A búcsúzók sorában Véghoffer Gabriella osztályfőnök következett. „Jöttetek, láttatok, tanultatok, győztetek. Eltelt három év, és most is, mint mindig, azzal engedlek utatokra, hogy a szakmai célotok a szeretet legyen. Szeretet a szenvedő ember iránt, és a tisztelet. Soha ne hátráljatok meg, ne engedjetek teret a fásultság érzésének, és képezzétek magatokat! Legyetek ti szakmátok elitjei! Hajrá végzősök, hajrá kollégák!” - szólt a nem túl hosszú, ám annál tartalmasabb intelem.

 

Dr. Vass Zoltán az oktatók nevében ekképp szólt: „Mikor ezelőtt öt évvel megkérdezte az igazgató nő, vállaljuk-e, szívesen vállaltuk, és nem bántuk meg. Ezek a fiatalok tudják, mi az empátia a betegek iránt, tisztelet az embertársaik iránt. Mernek vállalni és szeretnek dolgozni. (…) A legnagyobb boldogság nem az volt, hogy `Jaj, doktor úr, de jó előadást tartott!`, hanem amikor kint voltunk Pusztadarócon és valaki a nyakamba ugrott, mondván `Tényleg a doktor úr a mi Vass dokink?` Ennél nagyobb elégtétel nem kell.”

 

A beszédeket követően a másodévesek megkapták az iskola kulcsát, így a végzősök felelőssége is átszállt a szeptemberben kezdő harmadévesekre. Ugyanekkor osztottak ki a jó tanulmányi eredményekért járó könyvjutalmakat, továbbá a képzés sikeres elvégzéséért oklevélben részesült minden taláros diák.

 

Ezt követően nem maradt más hátra, mint a búcsú és a vidám családi ünnepség a végső nagy megmérettetés, a szakmai vizsga előtt.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: