2012-05-10 15:52:32• hírek • Póti Orsolya

Ballagtak az egyetemisták

Május 10-én ballagtak a Babeş - Bolyai Tudományegyetem Közigazgatás-tudomány Karának Szatmárnémeti kihelyezett tagozatának hallgatói.

Csütörtök délben zsúfolásig megtelt a Szatmári Megyei Tanács nagy ülésterme, ugyanis a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közigazgatási Karának szatmárnémeti kihelyezett tagozatának végzős hallgatói búcsúztak.

A ballagókhoz elsőként Suta Stefan, a közigazgatási kar vezetője intézett néhány szót útravalóul, aki elmondta, nehéz, de hasznos szakmát választottak maguknak a hallgatók.

A kar vezetője elmondta: a magas színvonalú oktatói munkának köszönhetően az egyetem végzettjei megalapozott ismeretekkel rendelkeznek a  jogalkalmazás metodikájában, a központi, a területi, a decentralizált igazgatási szervezetek működésének ismeretében. Szakmai kultúrájuk, kreativitásuk, feladatmegoldó készségük, gyakorlati tapasztalataik alapján alkalmasak korszerű közigazgatási tevékenységre.

A ballagási ünnepségen Csehi Árpád Szabolcs köszöntő beszédében azt hangoztatta, hogy a megyei közigazgatásban szükség van új szakemberekre, úgy a megyei-, helyi önkormányzatban, mint a dekoncentrált intézményekben. Páldaként emlíette az európai uniós pályázatok menedzsmentjét, ahol folyamatosan új és jól képzett szakemberekre lenne szükség.

- A BBTE közigazgatási karának szatmárnémeti kihelyezett tagozata magas felkészültéségű diákokat bocsájt utjára, ezáltal a közigazgatás hasznos tagjaivá válhatnak – fejtette ki a megyei tanács elnöke. Csehi Árpád továbbá kiemelte: „ külön öröm számomra, hogy több mint egy évtizede magyar nyelven is folyik az oktatás, mely által a kisebbségek közigazgatási képzése is biztosíva van a megyében.” – tette hozzá.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: