2014-05-15 01:44:06• hírek • Blikk.hu

Elárverezték L. L. Junior lakását

A hivatalos papírokból úgy tűnik, az Édes élet sztárja ki sem látszott az adósságokból, bármennyire is próbálta ezt tagadni.

A roma rapper még élettársa édesanyjának is tartozott, aki tavaly - nyolc hitelezővel együtt - végrehajtást kért a lakására, amiben az Édes élet felvételei szerint a lánya és az unokája, Lacika is lakik. Néhány hete el is kelt Juniorék otthona.

A nyugdíjas Papp Sándor a Blikkhez fordult segítségért, miután a zenésznek kölcsönadott autójára egymás után érkeztek a ki nem fizetett bírságok, amelyek miatt már havonta 46 ezer forintot vonnak a nyugdíjából.

Az énekes az összességében több százezer forintos bírság egy részét befizette, 167 ezer forinttal azonban továbbra is adós maradt. Ezt az összeget ráterhelték a lakására. Ekkor azonban kiderült, várni kell, mert hosszú a sor, nem Sándor az egyetlen, aki szeretné visszakapni a pénzét.

- Megkaptam a tulajdoni lapot, amin világosan látszik, hogy rajtam kívül mennyi mindenkinek tartozik még Junior - mondta a Blikknek Sándor, akit egyébként az énekes annak ellenére nem keresett még fel, hogy megígérte, kifizeti, amivel tartozik. Sőt a Mokka tegnapi adásában már azt állította, valójában nem is ő követte el azokat a szabálysértéseket, amelyek miatt a büntetéseket kirótták.

Papp Sándor mellett azonban a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás 5910 forinttal, Fővárosi Gázműveknek 229 ezer, a társasház, amelyben a rapper lakik 274 ezer, az anyósa 279 ezer forint, az Elmű 312 ezer, Intrum Justitia Zrt. 521 ezer, a Fakthorn Pénzügyi Zrt. 1 millió 544 ezer 539, az OTP pedig egy 52 ezer svájci frankos (13 milliós) követelést jegyeztetett be a lakás tulajdoni lapjára.

Olvassa tovább a Blikk.hu-n!

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: