2015-02-05 11:08:29• hírek • MTI

Elárvereznek egy erdélyi görög katolikus templomot

Egy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva (Casva) falu görög katolikus templomát, parókiáját és a hozzájuk tartozó telket - hívta fel a figyelmet Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga emberi jogi szervezet társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Az 1858-ban épített templom kikiáltási ára 810 ezer lej, a parókiáé és a hozzá tartozó teleké pedig 90 ezer lej lesz a jövő hét keddjére meghirdetett árverésen. A törvényszéki végrehajtó azt az összeget próbálja ekképpen behajtani, amelyikkel - egy bírósági ítélet szerint - a helyi görög katolikus közösség tartozik a helyi ortodox közösségnek azokért az átalakításokért, amelyeket az államosítás óta az épületeken végeztek.

Amint a Pro Europa Liga közleménye felidézi, a romániai görög katolikus egyházat 1948-ban betiltotta a kommunista hatalom, vagyonát az ortodox egyháznak adta. Az 1992-ben újraalakult kásvai görög katolikus közösség 13 évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát. Az ortodox egyház ugyanis peres úton követelte az épületekben elvégzett átalakítások ellenértékét, és a bíróság el is ismerte a követelés nagyobb részének a jogosságát.

A bíróság egy olyan, 498 négyzetméteres falfestménynek az árát is jogos követelésnek fogadta el, amelyet 1998-ban a görög katolikus egyház tiltakozása ellenére festetett az ortodox egyház a per tárgyát képező templom falára.

A Pro Európa Liga a görög katolikus közösség elleni rendszeressé vált diszkrimináció újabb eseteként mutatta be a történetet. Úgy vélte, a görög katolikus egyház jogkövetelésének a meghiúsítása új szakaszba érkezett. Az erdélyi egyházat számára kifizethetetlen kártérítés megállapításával sodorják abba a helyzetbe, hogy ne vehesse birtokba a visszaszolgáltatott javait.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: