2010-11-18 15:16:05• hírek • Szatmar.ro

Eladók az ANL-lakások, vevő azonban nincs

Megyénk minden olyan polgármestere, akinek településén ANL-lakás található meghívott volt arra a találkozóra, amelyet az ANL program aligazgatója, Marchis Liviu hívott össze. A legtöbb érintett önkormányzat vezetője hiányzott ugyan a megbeszélésről, ennek ellenére képviseltette magát csakúgy, mint több bank is, a szatmárnémeti ANL-lakóközösség közös gondnoka, Haiduc Sorin pedig szintén jelen volt a tárgyaláson.

Amint kiderült, az ANL program pénzhiányban szenved, ezért jutottak arra az elhatározásra, hogy eladják a meglévő lakásokat, annak érdekében, hogy újat építhessenek a rászoruló fiatalok számára.

Amint azt Marchis elmondta, a négy hónapja folytatott kampány során, nagyon kevés ingatlant tudtak értékesíteni, a meglévő 30 ezernek csupán 1 százalékát. Az igazgatóhelyettes a helyi önkormányzatokat hibáztatja a helyzet miatt, elmondása szerint ezek nem rendelkeznek napra készen az adás-vételhez szükséges iratokkal, így még amennyiben kerülne is vevő az otthonokra, ezeket nem tudják eladni.

Haiduc Sorin közös gondnok elmondta, nem a dokumentumok hiánya aggasztja a legjobban a szatmárnémeti igénylőket, hanem az ár és az a körülmény, amiben ezek az ingatlanok jelenleg vannak.

A Closca sugárúti tömbházak ugyanis 1978-ban épültek, a lakrészek erkéllyel nem rendelkeznek, továbbá külön gáz-, illetve vízóra sincs felszerelve. Az adott feltételek mellett a jelenlegi, országos szinten megszabott négyzetméterenkénti 407 euró így igen borsosnak bizonyul.

Egy másik problémát az okozza, hogy az említett tömbházakban több olyan személy is lakáshoz jutott, aki szociális helyzetének köszönhetően kapta meg ezt. A köztartozás miatt a téli hónapokban többször fűtés nélkül maradtak az otthonok, így félő, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek helyét átveszik a szociálisan hátrányos személyek, ebben az esetben pedig teljesen értelmét veszti az egykori elképzelés, miszerint a fiatal értelmiséget támogassa az állam ezekkel a lakásokkal.

Marchis elmondta, az ingatlanok ára a következő évben minden bizonnyal növekedni fog, ugyanis az építkezési költségek is emelkednek, ugyanakkor a több évtizedes lakások esetében megoldást fognak találni arra, hogy kedvezményesebben juthassanak ezek birtokába.


A lakók nem érzik reálisnak a megszabott árat
A lakók nem érzik reálisnak a megszabott árat


A vezető azt is elmondta, hogy a kritériumrendszeren is változtatni szeretnének, éppen annak érdekében, hogy megelőzzék azt, hogy szociális alapon kaphassanak lakást az igénylők.

Egy az ANL program vezetői által észlelt probléma az, hogy rengeteg 35 évet meghaladó személy is használja ezeket a lakrészeket, ez pedig megint csak ellent mond az eredeti elképzelésnek.

Marchis egyébként a lakások eladhatatlanságának másik okát azzal magyarázza, hogy igen alacsony a bérleti díj, így a bérlőknek nem áll érdekükben, hogy megvásárolják ezeket. Amennyiben növelnék a bérleti díjat, az eladott lakások száma is megnőne. Mint elmondta, sor kerülhet arra, amire például Bukarestben is, azaz, megnövelhetik a bérleti díjat, így kényszerítve arra a lakosokat, hogy válasszák a megvásárlás lehetőségét.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: