2010-10-28 16:50:49• hírek • Szatmar.ro

Eladó a Pannónia

Hiába volt a nagy fellángolás, a remény, hogy több éves hányattatás után végre valaki felújítja Szatmárnémeti egyik szimbólumát, a Pannónia szállót. Hiába a tüntetések a jogilag legális, ám a lakosság, illetve a műemlékvédők számára elfogadhatatlan módosítások miatt, egyelőre nincs sok remény arra, hogy eredeti állapotába állítsák az ingatlant.

Amint arról már beszámoltunk, a szecessziós szállót 1902-ben építették, makettje pedig az 1903-as bécsi építészeti világkiállításon második helyezést ért el. Az idők folyamán több tulajdonosa is akadt, míg Vasile Tantas ki nem vásárolta a részvényeseket.

Hogy pontosan mennyibe is kerültek a részvények, nem tudni, mivel az üzletember titokban akarta ezt tartani, Radu Hosutól, a Dacia Rt. igazgatójától azonban megtudtuk, hogy amennyiben sikerült volna megvalósítani a terveket, a felújított szállónak hozzávetőleg 25 millió euró lett volna piaci értéke.

A cégvezető egyébként nem cáfolta az Ilyés Gyula polgármestertől szerzett információnkat, miszerint a munkálatokkal teljes mértékben leálltak és várják az árajánlatokat. Az avasi üzletember úgy véli, nem kifizetődő tovább folytatni a felújítást, így túl szeretne adni a műemléken.

Hosu nem tud arról, hogy bárki is komolyan érdeklődött volna az ingatlan iránt, főnöke továbbra is várja az ajánlatokat. Az eddigiekben 1 800 000 eurót fektettek be a felújításba, tudtuk meg az igazgatótól, ezután azonban teljesen leállnak a restaurálással.

Ilyés elmondta, nem ez az egyetlen épülete a városnak ami miatt aggódnunk kellene. Számos olyan történelmi ingatlan létezik Szatmárnémetiben, amelyek helyzete szintén válságos, felújításukra pedig sem az önkormányzatnak, sem pedig a tulajdonosoknak nincs megfelelő anyagi keretük.

Kérdéses, hogy mi lesz műemlékvédelmi értékeinkkel, hiszen a gazdasági válság csak még egy lapáttal rátesz a kilátástalanságra.



A teljes felújítás már az esetleges új tulajdonosra vár


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: