2012-07-12 10:11:52• hírek • MTI

Eladják Moszkva egyik nevezetességét

Moszkva önkormányzata eladásra kínálja a Vörös tér közelében lévő műemlék szállodát, a Metropolt.

A már a maga korában is különleges szecessziós épület 1905-ben nyílt meg, és a XX. század végéig Moszkva egyik legelegánsabb szállodájának számított. 1991-ben újították fel, akkor nyerte el az ötcsillagos kategóriát.
Építését 1901-ben Szavva Mamontov mecénás kezdeményezte. Belső kialakítása neves festők, építészek és képzőművészek keze munkáját őrzi.

Még a mostanára felújított, de a Forradalom terét így is elcsúfító Moszkva szálloda sem árnyékolhatta be a Metropol fényét, ahol Fjodor Saljapin, a híres operaénekes is fellépett, és az egyik terem az ő nevét viseli.
Az árverés augusztus 30-án lesz, a szálloda kikiáltási ára 9 milliárd rubel (879,6 millió lej). Egyes szakértők szerint túl olcsón hirdették meg.

Állítólag máris nagy küzdelem folyik a neves épületért. Az érdeklődők között van Mihail Guceriev és Mikail Sishanov, az a két üzletember, akik tavaly megvásárolták a központi Manyezs tér mellett, a Tverszkaja utca sarkán álló Nacional szállót.

A Metropol Hotel a város egyik legimpozánsabb épülete

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: