2007-11-14 16:42:49• hírek • Szatmar.ro

Együttműködés Ukrajnával

 Környezetünk tisztaságának védelme érdekében indított közös projektet a két ország.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a Phare CBC program keretén belül, a szomszédos Ukrajnával alakított ki közös projektet.

Az együttműködésről és a további tervekből szerda délben tartottak sajtótájékoztatót az Astoria Étteremben, ahol Viorel Solschi, Szatmárnémeti alpolgármestere is jelen volt.

A projekt idén augusztusban indult, és 14 hónapig tart, melynek segítségével a környezetvédelmi infrastruktúra fejleszthető. Olyan modern eszközöket akarnak felszerelni, amellyel megállapítható a levegő minősége a határmenti övezetekben.

A Kossuth kertben található Közfürdő épületét tervezik felújítani, és ott egy ökocentrumot létrehozni. A költségeket uniós pénzekből finanszírozzák. Az épületben óvodások, diákok részére kurzustermeket, kiállítás-, illetve konferenciatermeket fognak kialakítani. A levegő minőségének nyomonkövetésére  laboratóriumot építenek ki.

Orosz József az ukrajnai Nevetlen falu polgármestere a Szatmár.ro-nak elmondta:

-A két ország közötti együttműködésre környezetünk érdekében mindenképpen szükség van. Hiába választ el bennünket egy határ egymástól, attól még közel vagyunk. A levegő, a víz megoszlik, amit mindnyájan szennyezhetünk. Egy cenzor lesz elhelyezve a határmentén, aminek a segítségével, komolyabb szennyeződéseket előzhetünk meg. Az együttműködésnek a jövőben több előnye is lehet, nem csak ökológiai, hanem gazdasági illetve kulturális szempontból is. 

 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: