2011-01-13 09:08:46• hírek • Blikk

Együtt vettek mintát Lázáréktól

Kínos pillanatokat éltek át tegnap Kovács Lázárék (35) a bíróság által elrendelt DNS-vizsgálat előtt, ugyanis egyszerre kellett bemenniük mintavételre.

A sztárszakács és exszeretője, Bíró Andrea (22) hosszú idő után találkozott újra egymással, ráadásul úgy, hogy közös kisfiuk, Lázárka is ott volt.
- Lázárral nem is szóltunk egymáshoz, ő csak Lázárkával beszélt pár szót, igaz, a kisfiú mindenkivel barátkozik. Biztos vagyok benne, hogy nem gondolta, az édesapja áll előtte, én pedig nem mondtam neki.

Két-három hét múlva megtudjuk az eredményt - mondta a Blikknek Andrea. - Nagyon izgultam, féltem, hogy amikor vért vesznek tőlem és Lázárkától, én esetleg elájulok. De szerencsére csak nyál- és ujjlenyomatmintát vettek mindhármunktól - tette hozzá Andrea, akit Lázárral együtt a hátsó ajtón „menekítettek ki" a sajtó elől az intézet dolgozói.
Kovács Lázár érkezésekor röviden csak annyit mondott: végre végérvényesen bizonyosságot szerzünk arról, hogy valóban az enyém a kisfiú.

Mint arról a Blikk korábban beszámolt, a sztárszakács állítása szerint házasságon kívül született gyermeke egy erősen ittas éjszakának köszönhető, ezzel szemben a fiatal nő azt állítja, hogy két évig volt viszonyuk, és a férfi házassággal hitegette. Andrea elmondása szerint a férfi albérletet bérelt neki és az időközben világra jött kisfiúnak, és anyagilag is támogatta őket addig, amíg ki nem robbant a balkézről született gyermek története. Korábban már készült egy nem hivatalos DNS-vizsgálat, amely kimutatta Lázár apaságát, de mivel ez több szempontból sem hivatalos, így az apasági perben sem vehető figyelembe.

A cikk folytatását a blikk.hu oldalán olvashatják.


Kovács Lázárnak és Andreának a kis Lázárkával együtt kellett bemennie a vizsgálatra
Kovács Lázárnak és Andreának a kis Lázárkával együtt kellett bemennie a vizsgálatra


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: