2008-10-29 17:08:21• hírek • Parajdi Andrea

Együtt, tovább: Bemutatkoztak az RMDSZ jelöltjei

Ünnepélyes keretek között bemutatkoztak az RMDSZ Szatmár Megyei szervezetének, a november 30-i parlamenti választásokon induló parlamenti képviselő, valamint szenátorjelöltjei. Az eseményen Markó Béla RMDSZ elnök is jelen volt.

-Példaértékűen dolgozott az RMDSZ Szatmár Megyei Sservezete a júniusi helyhatósági választásokon, bár most egy kisebb csapatot kell sikerre juttatnunk, ezúttal is ugyanolyan összefogásra van szükség -hangoztatta nyitóbeszédében Markó. A szövetség az Együtt, tovább szlogent választotta jelszavául, amely Markó szerint kifejezi azt, hogy az RMDSZ a jövőben is az egész társadalommal, és az egész társadalomért fog dolgozni.

Az első választási körzetben az RMDSZ színeiben Riedl Rudolf indul a parlamenti képviselő címért. Csehi Árpád megyei tanácselnök, az RMDSZ Megyei Szervezetének elnöke szerint „Rudi bácsi" a legfiatalabb nyugdíjas, aki már évek óta a közigazgatásban dolgozik, s aki négy évig prefektusként, majd nyolc éven át alprefektusként is kiválóan megállta a helyét.

A második választási körzetben Kovács Máté a jelölt, aki mint a Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője, főként a fiatalok érdekeit képviseli majd. -Románia Képviselő Házába egy új dinamizmust szeretnék bevinni, amit úgy gondolom a Megyei Tanácsnál szerzett tapasztalataim segítségével meg is tudnék valósítani. A helyi ifjúság kiemelkedő képviselete mellett, a helyi adminisztrációt, és a megye többi lakosait egyaránt támogatni fogom - magyarázta Kovács Máté, parlamenti képviselőjelölt.

Túros Lóránt, az RMDSZ parlamenti képviselő-jelöltje a harmadik választási körzetben indul. Az újságíróból sikeres vállalkozóvá avanzsált képviselő-jelölt szerint, a helyi vállalkozások támogatásával elérhető a régió gazdasági fejlődésének előmozdítása.

A negyedik körzetben Dr. Varga Attila indul, aki már évek óta a Parlament tagja. -Nem ismerek rajta kívül más személyt, aki ennyire tisztában lenne a román alkotmányjoggal. Tudja, hogy mi a dolga, és egy esetleges alkotmánymódosítás kapcsán mindig lesz olyan javaslata, amely megyénk érdekeit szolgálja- jegyezte meg Csehi.

Erdei D. István már két parlamenti képviselő-mandátumot tudhat maga mögött, a mostani választásokon az ötödik körzethez tartozó települések lakói döntik el, hogy harmadjára mandátumhoz juthat-e az RMDSZ jelöltje. Erdei D. István az egyetlen olyan képviselő, aki támogatja Szatmár megye összes egyházmegyéjét, s új programja által a mezőgazdasági problémákat is előtérbe kívánja helyezni, valamint lépéseket akar tenni a kis-, és középvállalkozásokat sújtó törvények enyhítése érdekében is.

Kónya László, az RMDSZ egyik szenátorjelöltje az első választási körzetben indul. -Negyven éve harcolok az oktatásért, és az esélyegyenlőségért. Az a célom, hogy a romániai tanügyi rendszert európai szintre tudjuk emelni, úgy, hogy elmosódjanak a nemzetségek és az etnikumok közti határok. Szükség van arra, hogy a parlament minél hamarabb elfogadja az új oktatási törvényt, ugyanis nevelési téren nagyon sok mindenben le vagyunk maradva -ismertette programját a szenátorjelölt.

Az RMDSZ Günthner Tibort indítja másodikként a szenátori címért, akinek a városfejlesztés a szakterülete. Azon kívül, hogy a megyei tanács tagja, Szatmár megye legnagyobb tervező cégének a vezetője is, így számtalan beruházás alaptervén dolgozott már. -Egy nagyszerű műépítészt indítunk a szenátori székért, akinek a szaktudása mindig is segítette a Megyei Tanács munkáját - mutatta be a jelöltet Csehi Árpád, megyei tanácselnök.

Csehi és Markó úgy vélik, az RMDSZ ezúttal is a legmegfelelőbb jelölteket indítja a parlamenti választásokon, akik majd egy  erős csapatként dolgoznak a megye infrastrukturális, kulturális, szociális, tanügyi és gazdasági fejlődéséért.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: