2012-11-06 16:23:13• hírek • Póti Orsolya

Együtt segítenek

Dr. Puskás Csaba, az Új Remény Egyesület elnökének bemutatójával kezdődött az a sajtótájékoztató, melyre november 6-án került sor a szatmárnémeti Zöld Házban. A bemutatót követően a nonprofit szervezet és a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség közös terveiről esett szó.

Nemrégiben partneri kapcsolat jött létre Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és az Új Reménység Egyesület között. Ennek kapcsán került sor sajtótájékoztatóra kedd délelőtt a Zöld Házban.

A rendezvény keretében a szatmári nonprofit szervezet elnöke, dr Puskás Csaba részletesen beszámolt az egyesület tevékenységeiről, terveiről és ismertette a környezetvédelmi ügynökséggel való kapcsolat célját is.

A szatmárnémeti Új Remény Egyesület 2010 októberében került hivatalosan is bejegyzésre. Feladatai között szerepel a segítségnyújtás a rászorulók és hátrányos helyzetben levő személyek számára, a szenvedélybetegek segítése, kezelése, felajánlva a szenvedélyektől való megszabadulás lehetőségét terápiás úton.

A szervezet vezetősége a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivataltól 2011 júniusában rendelkezésre bocsájtott kazánház felújításán dolgozik, amelyben irodát, vendégszobákat alakítotanak ki, valamint itt kerül majd sor az egyesület szociális tevékenységeire is.

Békessy Erzsébet, a környezetvédelmi ügynökség vezetőjének köszöntőbeszéde után Bartha Éva pszichológus ismertette a Bonus Pastor Alapítvány céljait. Az alapítvány egy az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteinek támogatásával létrehozott szervezet, melynek munkatársai 1996-tól, főként Kolozsvár, Marosvásárhely és Székelyudvarhely környékén tevékenykedik, de az Új Remény Egyesülettel való közreműködésnek köszönhetően a Szatmár megyei lakosság is megismerheti feladatkörét.

Az alapítvány célja, hogy segítséget nyújtson az alkohol-, drog és egyéb függőségekben szenvedőknek és hozzátartozóiknak, keresztény lelkiséggel, a segítő szakma eszközeivel. E célt három fő tevékenység-csoport, a prevenció, a terápia és az utógondozás által akarja megvalósítani.

Az Új Remény Egyesület és a Környezetvédelmi Ügynökség közötti együttműködés elsősorban arról szól, hogy közösen elősegítsék a terápiás programokban résztvevő, szenvedélybetegségükből kigyógyult szatmári lakosok társadalomba való visszailleszkedését. A tervek szerint az ügynökség bevonná őket a különféle akcióikba és munkalehetőséget is biztosítana számukra.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: