2017-04-12 08:09:57• hírek • Szatmár.ro

Együtt a keresztúton

Ünnepélyes keretek között elevenítették fel a Reménység idős-központ tagjai Jézus szenvedésének állomásait.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szatmárnémeti Reménység nappali idős-klubjában az aktív időskort támogató foglalkozások mellett nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrzésre, a vallásos események közös megünneplésére. A kereszténység legfontosabb ünnepére való készülődés a nagyböjti időszak kezdete óta áthatja a klubtagok mindennapjait: húsvéti díszeket készítettek együtt, megosztották egymással jól bevált ünnepi tésztareceptjeiket, és persze figyelmet fordítottak a léleknek az ünnepre való ráhangolására is, komoly és rendszeres próbákkal készültek a keresztút bemutatására, amelyre kedden került sor.

Az idősek Jézus szenvedésének 14 állomását mutatták be Jézus halálra ítélésével kezdődően egészen testének a sírba helyezéséig. A bemutató lebonyolításában Istvánfi Szilárd segédlelkész nyújtott lelkes és önzetlen támogatást. A keresztút felelevenítésére ünnepélyes keretek között került sor. Az eseményen részt vett Nm. Ft. Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Silaghi Cristian ortodox pap, Bogya Kis Ferenc református lelkész, Todoruț Florin görög katolikus lelkipásztor, Pallai Béla görög katolikus parókus, továbbá Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet részéről pedig Láng László vezérigazgató és Huszti Mónika ügyvezető igazgató.

Nm. Ft. Schönberger Jenő köszöntő beszédében elmondta, hogy bár a keresztút bemutatásáról volt szó, de valójában a jelenlévők együtt járták végig, együtt élték végig Jézussal ezt az utat. A püspök hozzátette még, hogy a keresztút 15. állomása, mely nem került bemutatásra, Jézus feltámadása, az a csillag, amely bevilágítja életünk sötétjét, és életünket csak ennek fényében szabad nézni.

Láng László Caritas-igazgató szívhez szóló köszöntőjét követően a meghívott lelkészek szóltak a jelenlévőkhöz. A Reménység központot több nemzetiségű, különböző vallási felekezetekhez tartozó nyugdíjasok látogatják, ezért a szervezők mindig figyelmet fordítanak arra, hogy a vallásos ünnepeket az ökumené, a tolerancia jegyében tartsák meg, mégpedig úgy, hogy minden olyan felekezet részéről legyen jelen lelkész, amelyhez a klubtagok tartoznak.

Az ünnepség keretében magyar és román, alkalomhoz illő dalok csendültek fel, húsvéti versek hangzottak el. A Caritas Reménység idős-klubja szeretettel várja azokat a nyugdíjasokat, akik szeretnének idősen is aktívak maradni és egy lelkes és összetartó csapat részeként a következő húsvétot a klubtagokkal együtt ünnepelni, szeretetben, örömben.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: