2010-10-22 22:33:46• hírek • OS

Schmitt: 1956 a méltóság diadala volt

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint 1956 a méltóság diadala volt, a magunkra találás, a közösség megélésének pillanata. Az államfő pénteken a Parlamentben, az 1956-os kitüntetések átnyújtása előtt arról is beszélt: a díjak értelme, hogy példaként állítsuk az ország nyilvánossága elé azokat, akik ma is a méltóságot képviselik a világban.

Mint kiemelte, az 56-os októberi nyilatkozatok, pontokba szedett követelések kapcsán rádöbbenhetünk, hogy akkor és ott, az embereknek nem a saját, személyes sorsuk volt a legfontosabb.

Rámutatott: egy fájdalmasan nélkülöző, annyi hiánytól szenvedő korban a magyarok egymás gondját kívánták enyhíteni és nem a sajátjukat. Mint kiemelte, egymásért, egymásnak, a közösségnek akartak jót, és szavai szerint ez az akarat nem más, mint a számtalanszor tagadott, még többször elárult, mégis létező, kristálytiszta közérdek.

Schmitt Pál szerint ezért minden év minden októberében fontos, hogy "közéleti gondolatainkat, eredményeinket, kitűzött feladatainkat mintegy átmossuk a forradalom tisztaságán".

Mint fogalmazott, a nemzet pótolhatatlan kincse, hogy vannak emberek, akik nap mint nap megteszik ezt az egybevetést. Őket ünnepeljük és díjazzuk nemzeti ünnepeinken, különösképpen október 23-án - mondta. A köztársasági elnök szerint a díjak értelme, hogy példaként állítsuk az ország nyilvánossága elé azokat, akik egykor harcoltak a méltóságért, s azokat, akik ma is a méltóságot képviselik a világban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: