2020-03-18 10:15:55• hírek • Bede Emőke

Koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas gépet vetne be Szatmár megye is

Olvasóinkat rendszeresen tájékoztatjuk cikkeinkben arról, hogy a kolozsvári laboratóriumba elküldött minták közül hánnyal kapcsolatban érkezett visszajelzés. Legutóbb épp kedden érkezett meg újabb 13 eredmény, melyeknek mindenike negatív lett. Noha ez kétségtelenül örvendetes hír, sajnos egy-egy ilyen eredménye több napot is kell várniuk az érintetteknek, ugyanis a kolozsvári laboratórium igencsak leterhelt.

Ezt az égető problémát igyekszik orvosolni a Szatmár megyei intézmények által talált közös megoldás is, melyről Pataki Csaba megyei tanácselnök egy, a City rádiónak adott interjújában beszélt. „Az eredmények nagyon nehezen érkeznek meg Koloszvárról, mivel az ottani központ túlterhelt, de végül itt találtunk egy megoldást. Az állategészségügyi hatóságnál van egy performáns, automata elemzőgép, az erre szóló kiképzést pedig a mai nap folyamán megkezdtük a tüdőkórházban és megyei kórházban dolgozó specialistákkal” – mondta el kedden Pataki. Hozzátette: Szatmárnémetibe érkezett a gyártó egyik képviselője is, azaz a szakorvosok technikailag már megismerkedhettek a géppel. Ezzel párhuzamosan megrendelték a szűréshez szükséges készleteket is, viszont a világpiacon tapasztalható hiány miatt a szállítmány megérkezéséről még nem lehet biztosat mondani.


„Abban a pillanatban, ahogy megjönnek ezek a készletek, már Szatmár megyében is lehetőség lesz nagy pontossággal megállapítani azt, hogy ki fertőzött és ki nem” – fejtette ki a megyei tanácselnök. Hozzátette: a törvény értelmében nem igény szerint zajlik majd a szűrés, hanem először azon személyek mintáit kell bevizsgálni, akik karanténban vannak, utána pedig következnek a lakhelyi elkülönítés alatt állók.


Ezzel kapcsoaltban érdemes tudni, hogy az intézményes vagy lakhelyi karanténba kerülő személyektől az első napon, illetve az elkülönítés 12. napján vesznek mintát. A Szatmár megyei mintákat egyelőre Kolozsváron vizsgálják be, viszont mivel a laboratórium kapacitása is véges, ezért a folyamat igencsak vontatottan halad, egy-egy eredményre akár négy napot is várni kell. Egy személyt pedig csak akkor lehet „tisztának” nyilvánítani, ha mind a két minta negatív eredményt hoz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: