2012-08-17 17:44:16• hírek • Kocsis Zoltán

Nyert a pályázat, megmenekülhet az Iparosotthon

Sikerrel zárult Szatmárnémeti egyik legpatinásabb épületének, az Iparosotthonnak megmenésére tett kísérlet: a nyíregyházi partnerrel közösen benyújtott pályázatot elfogadta a Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit kft. .

A VÁTI mozaikszóval jelzett intézmény feladata elbírálni a magyar-román határon átnyúló pályázatokat és az általa közzétett listán a nyertesek között szerepel az Iparosotthon felújításáról szóló is. Ennek hegyében az Európai Unió 1,1 millió euróval járul hozzá az 1911-ben felavatott épület felújításához, amelynek 2014 decemberében kell elkészülnie.

A pályázat megnyerése után a következő lépés az építkezési engedélyek kiváltása, a finanszírozási szerződés megkötése, a kivitelezés licitjének előkészítése, meghirdetése, lezárása. Koncz Andrea projektmenedzser szerint ideális esetben jövő nyáron villanhat majd meg a vakolókanál, akkor veheti kezdetét a munka.

Az egykori Iparosotthon megmentésére 2011 tavaszán tett először kísérletet Ilyés Gyula akkori polgármester, ám a városi tanács elutasította az épület megvásárlásának lehetőségét. A tavalyi év végén aztán Békéssy Erzsébet, a Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjének a javaslatára vette fel a város a kapcsolatot a nyíregyházi partnerrel és közösen pályázták meg a támogatást. Ilyés Gyulának komoly erőfeszítésébe került, hogy az erről szóló határozati pontot átvigye a tanácson. Január 26-án egy maratoni hosszúságúra nyúlt rendkívüli tanácsülésen a PSD-frakció, élén a jelenlegi polgármesterrel, elutasította a tervezetet. Egy héttel később viszont sikerült egyezségre jutnia a tanács tagjainak.

Szatmárnémeti városa 13 évre veszi bérbe az Kazinczy (Stefan cel Mare) utca 18. szám alatt található épületet, amelyért havonta kétezer lejt fizet tulajdonosának, az Uránia 2005 egyesületnek.

Nyert a pályázat, megmenekül az Iparosotthon

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: