2010-11-15 09:44:49• hírek • MTI/AFP

Egyre költségesebb a mekkai zarándoklat

A hívek számára évről-évre drágább a nagy muzulmán zarándoklaton, a háddzson való részvétel. A szállások terén a keresletnél mindig alacsonyabb a kínálat, a lakások zsúfoltak, így a költségek folyamatosan emelkednek.

Utazási irodák adatai szerint évente 3 és 5 százalék közötti mértékben növekednek az árak, idén pedig egyes szolgáltatások esetében a 15 százalékot is elérte az emelkedés. Mekkában és Medinában az egekbe szöktek a szállásköltségek, és nagyon megdrágultak az élelmiszerek is. Bár a zarándoklat hagyomány szerinti rítusait öt nap alatt - idén november 14. és 18. között - elvégzik, a zarándokok többsége legalább két hetet, egyesek pedig akár két hónapot is eltöltenek a Szaúd-Arábia nyugati részén fekvő Mekkában és Medinában, az iszlám vallás első számú szent helyein.

A zarándoklat több ezer dollárba kerülhet, de azokban az országokban, ahol a muzulmán népesség lélekszáma jelentős, kormányzati szervezetek államilag támogatott utazásokat szerveznek. Az Indiából érkezett 175 ezer zarándok mintegy 80 százaléka fejenként mindössze 2700 dollárt fizetett egy 45 napos látogatásért, miközben az utazási irodák által szervezett utak 6770 dollárba kerültek.

Indonéziából idén 220 ezer hívő utazott el a mekkai zarándoklatra. Az államilag támogatott utak 3200 dollárba kerülnek, ami fedezi a repülőjegyet, a szállást és az étkezést. A kormány ehhez az összeghez személyenként 670 dollárral járult hozzá.
Pakisztánban egy 40 napos, államilag szubvencionált utazás ára a tavalyihoz képest 16 százalékkal 2800 dollárra drágult. A zarándokok fele, 80 ezer ember vehette igénybe ezt a lehetőséget, a többieknek azonban 4100 dollárt kellett előteremteniük.
Bangladesben az állami támogatással igénybe vett zarándoklatok ára 3238 dollárt kóstált az idén, de a 94 ezer zarándokból csak kevesebb mint hétezren részesültek abban a kiváltságban, hogy olcsóbban utazhattak.

A fogadó ország, Szaúd-Arábia lakosai sincsenek irigylésre méltó helyzetben, ugyanis számukra a zarándoklat 20 százalékkal drágult. A legalacsonyabb árért, 500 dollárért öt napot tölthetnek el egy táborban, és csak alapellátást - csirke és rizs - kapnak. Kétezer dollárért már egy kis apartman és svédasztalos ellátás jár. Minél közelebb vesz ki valaki szállást a mekkai nagymecsethez, annál többet fizet. A környező luxusszállodákban a legolcsóbb szobáért is minimum ezer dollárt kell fizetni éjszakánként.

A háddzs a muzulmán év tizenkettedik hónapjában tett mekkai zarándoklat. Élete folyamán legalább egyszer minden felnőtt muszlimnak el kell végeznie a háddzsot, ha egészségi állapota és anyagi helyzete lehetővé teszi az utazást.


Mekka: egyre drágább a zarándoklat
Mekka: egyre drágább a zarándoklat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: