2011-10-24 13:41:48• hírek • www.itcafe.hu

Egyre kisebb az iPad részesedése

Az Apple táblagépe persze még ma is toronymagasan vezet, kétszer annyit adnak el belőle, mint a többi konkurensből összesen.

Az Android Honeycomb operációs rendszer megjelenése után várható volt, hogy az iPad dominanciája halványulni fog; volt időszak, amikor az Apple táblagépének piaci részesedése 96 százalék volt, amit egyszerűen lehetetlen hosszú távon tartani. A monopolhelyzet oka nemcsak az volt, hogy az iPad volt az első táblagép a piacon, hanem az is, hogy a Samsungot kivéve sokáig egyetlen egy gyártó sem tudott érdemi konkurenciát állítani a masinának.

Ezt igazolták a statisztikai adatok is: noha 2011 harmadik negyedévében 164 százalékkal több iPad fogyott, mint egy évvel korábban, a megelőző negyedévhez képest a bővülés már csak 20 százalékos volt. „Egyértelműen lassul az iPad növekedése” – nyilatkozta Tom Mainelli, az IDC elemzője.

A lassulás oka nem csak a konkurens Android erősödése, hanem az is, hogy az Apple már leszedte az alacsonyan lógó gyümölcsöket. Mainelli szerint sok tehetős fogyasztó szívesen költ 500-nál is több dollárt az iPadre az olyan piacokon, mint amilyen az Egyesült Államok, de ezek a felhasználók már megvették a gépüket, és jelenleg a helyettesítő vásárlási ciklusban vannak.

A cikk folytatása az itcafe.hu oldalon olvasható.

Az iPad még mindig a legnépszerűbb

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: