2015-11-19 11:44:07• hírek • Kocsis Zoltán

Egyre kevesebb iskolás szülei dolgoznak külföldön

Az elmúlt két évben közel félezerrel csökkent azon gyerekek száma Szatmár megyében, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön keresi kenyerét. A kétségtelenül örömteli tendencia ellenére még mindig rendkívül magas a gazdasági árvák száma a megyében: a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség legfrissebb felmérése szerint 4385 gyerek nem láthatja nap mint nap édesanyját és/vagy édesapját.

Figyelem: csak azokról a gyerekekről van szó, akik szerepelnek a tanügyi rendszerben!

A tanfelügyelőség adatai szerint az utóbbi két évben mintegy háromszázzal csökkent a szülei(ke)t nélkülöző óvodások, iskolások száma évente: amíg 2013-ban még 4909, addig 2014-ben 4664, 2015-ben pedig 4385 gyerek szülője kereste kenyerét külföldön.

A statisztikák szerint a gazdasági árvák közül 528 óvodás, 1213 elemi, 1381 általános, 1263 pedig középiskolás. A nemek szerinti megosztás nem szolgál meglepetésekkel: tekintve, hogy bizonyítottan magasabb a nők/lányok száma, ennek megfelelően 2201 (kis)leány és 2184 (kis)kifiú láthatja csak anyját vagy apját az internet közvetítésével.

A felmérésből az is kiderül, hogy 3060 gyerek tartozik a szerencsésebbek közé, mert legalább egyik szülője otthon van, szemben azzal a 879 gyerekkel, akiknek sem anyja, sem apja nincs a közelben. A legrosszabb helyzetben alighanem az a 446 gyerek van, akinek egyetlen (családfenntartó) szülője van, az is külföldön.

Földrajzi bontásban természetesen Szatmárnémetiben van a legtöbb gazdasági árva, szám szerint 852. Túlnyomó többségük, 686-an „félárvák", 103-nak mindkét szülője külföldön dolgozik, 63 gyereknek az egyedüli szülője sem tartózkodik otthon.

Ami a megye többi városát illeti, nem meglepő módon Avasfelsőfaluban a legmagasabb a szülő(k) nélkül élő iskolások száma: 271. A harmadik helyen Nagykároly található 132 gyerekkel, míg némi meglepetésre a megye legkisebb lélekszámú városa, Sárközújlak a negyedik 103 gyerekkel. Erdődön 63, Tasnádon 61 iskolás kénytelen nélkülözni legalább egyik szülőjét.

A vidéki környezetben 2903 iskolás kezdte csonka családban a tanévet. Közülük 1960-nak csak egyik, 653-nak mindkét, 290-nek pedig az egyedüli szülője tartózkodik a határokon túl. A szomorú rangsor élén toronymagasan Turc áll 373 gazdasági árvával, míg a második helyezett Kányaházán „csak" 217 iskolás látja ünnepnapokon anyját, apját. A másik végletet Szilágypér és Sződemeter képezi 1-1 gyerekkel.

A tanfelügyelőség tanulmányából kiderül az is, hogy az idei évben 61 gyerek tért haza szüleivel külföldről legalább egy évig tartó kinttartózkodás után: 25-ön városi, 36-an falusi környezetbe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: