2018-08-16 05:50:19• hírek • Szatmár.ro

Egyre jobb csapatokkal, egyre jobban játszik a VSK focicsapata

Szombaton 11 órától a csapat a harmadik ligás Lénárdfalva együttesével csap össze - újra.

Újabb edzőmérkőzés előtt áll a VSK labdarúgó szakosztályának negyedik ligás csapata. A sárga-kék mezesek augusztus 14-én a Máramaros megyei Lénárdfalva csapatával játszottak 70 perces, döntetlennel végződő edzőmeccset idegenben, most pedig hazai pályán találkozik a két együttes. A felkészülési mérkőzések leszervezésekor a szatmáriak nagyon figyeltek arra, hogy folyamatosan erősebb és erősebb ellenfelekkel játsszon a csapat.


Ritli Zoltán vezetőedző szerint a csak Szatmár megyei fiúkból álló csapat teljesítménye folyamatosan javul, a keretben pedig több, második és harmadik ligában tapasztalatot szerző labdarúgó szerepel, így nem tűnik elérhetetlennek a feljutás a harmadik ligába. A most Szatmárnémeti VSK néven futó csapat a feljutással együtt a VSK-Olimpia név felvételét tervezi.


Egy nemrég tartott sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a Szatmárnémeti VSK labdarúgó szakosztályának vezetője a szatmári foci-berkekben ismert és elismert Czine Sándor lesz.


A Szatmárnémeti VSK negyedik ligában szereplő csapatának kerete: Daniel Osan, Raul Chereches, Molnár Gergő, Flaviu Ionescu, Raul Stef, Vlad Toca, Raul Ritli, Vlad Maxim, Mircea Borduc, Swarczkopf István, Angelo Simon, Egri Nándor, Nagy Máté, Bogdan Faur, Bogdan Milvan, Gabi Cadar, Marian Ziman, Nikora Dávid, Patrik Horotan, Révész Csaba és Miszei Zoltán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: