2016-02-11 18:35:49• hírek • MTI/AFP/Yonhap

Egyre feszültebb a hangulat a két Korea között

Észak-Korea felszólította csütörtökön Dél-Korea állampolgárait, hogy azonnal hagyják el a területén lévő és Szöullal közösen üzemeltetett keszongi ipari parkot - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A BBC brit közszolgálati média értesülései szerint Phenjan azt is hangoztatta, hogy megszakít két forródrótot Szöullal.

Dél-Korea szerdán jelentette be, hogy teljesen felfüggeszti az ipari létesítmény működését, válaszul Észak-Korea legutóbbi rakétakísérletére. A lépés súlyos csapást jelent Phenjan számára, hiszen egy fontos valutabevételi forrástól esik így el.

Az Észak- és Dél-Korea között húzódó demarkációs vonal északi oldalán található ipari parkból - ahol eddig mintegy 120 dél-koreai cég üzemelt - már megkezdődött a dél-koreai állampolgárok hazaszállítása.

A szöuli kormány döntése nem váltott ki osztatlan lelkesedést egyes dél-koreai vállalatvezetők körében. Többen panaszkodtak, hogy a gyors rendelkezés kevés időt hagyott a cselekvésre.

Egyikük, Jang Ik Ho, egy tervező vállalat igazgatója kijelentette: a dél-koreai cégek eddig megtettek minden tőlük telhetőt, hogy jól menjenek a dolgok, most meg távozni kell. "Mit tettünk, hogy ezt érdemeljük?" - kérdezte. Szavai jól mutatják, mekkora a felháborodás az érintett dél-koreai vállalkozók körében.

A dél-koreai kormány ugyanakkor közölte, hogy segíti majd az ország ottani vállalatait, hogy minimálisra korlátozza az üzembezárások várható következményét.

Li Szuk Dzsun, a miniszterelnöki titkárság kormányzati kommunikációért felelős illetékese egy tanácskozáson hangsúlyozta: a kormány intézkedéseket tesz, hogy mérsékelje a cégeket érő hátrányt a bezárások, a gyártási késedelem, továbbá a pénzhiány miatt. A megbeszélésen a pénzügyekért, a kereskedelemért és a belügyekért felelős miniszterhelyettesek vettek részt.

A BBC értesülései szerint Phenjan csütörtökön azt hangoztatta, hogy lefoglalja a Keszongban működő dél-koreai vállalatok vagyonát, és helyi idő szerint fél hatig minden dél-koreai munkásnak el kell hagynia a helyszínt.

A keszongi ipari parkot 2004-ben nyitották meg annak a kísérletnek jegyében, hogy a két szomszédos ország majdani újraegyesítése céljából megpróbálják bebizonyítani: együtt tudnak működni olyan dolgozók, akik két ellentétes gazdasági rendszerből érkeztek.

Észak-Korea korábban az ipari park bezárását "hadüzenetként" értékelte, és Keszongot katonai zónának nyilvánította. Szöul úgy nyilatkozott, hogy a létesítmény felfüggesztésének célja, hogy olyan pénzcsapokat zárjon el, amelyekből Phenjan nukleáris és ballisztikusrakéta-fejlesztéseket finanszíroz.

A két Korea közötti feszültség növekedése jeleként csütörtökön Phenjan bejelentette, hogy megszakít két forródrótot Szöullal. Észak-Korea legutóbb 2013-ban vágta el a két Koreát összekötő kommunikációs vonalakat, a két ország közötti enyhülés beálltával azonban újra helyreállították azokat.

Észak-Korea vasárnap műholdfelbocsátás céljával elindított egy hordozórakétát. A nemzetközi közösség megítélése szerint valójában egy katonai kísérletről volt szó, és Phenjan megsértette az ENSZ határozatait, amelyek tiltják számára a ballisztikusrakéta-technológia felhasználásával végzett rakétaindításokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: