2009-10-30 17:52:50• hírek • MTI

Egymillió vakcinát vásárolnának

Az egészségügyi minisztérium egymillió darab védőoltást kíván sürgősen beszerezni külföldről az új vírus okozta influenza terjedésének megakadályozása érdekében, függetlenül attól, hogy november végén, illetve december elején megkezdik az előre tervezett tömeges oltásokat is.

Adrian Streinu Cercel egészségügyi államtitkár tette pénteken ezt a bejelentést, miután Romániát elérte a járvány második, a korábbinál sokkal agresszívabb hulláma. Az egészségügyi hatóságok már szeptemberben jelezték, hogy az év végéig várhatóan ötmillió ember beoltására elegendő adagot állítanak elő a romániai Cantacuzino immunológiai központban, januártól pedig havonta egymillió adagot gyártanak majd. Az oltóanyag állítólag már elkészült, de a teszteket még nem végezték el, így az oltási kampányt a Bukarestben előállított anyaggal még nem lehet elkezdeni.

Ezért próbál most a román minisztérium külföldről sürgősen egymillió adag oltóanyagot vásárolni. Az utóbbi hetekben ugyanis felgyorsulni látszik a vírus terjedése, ami összefüggésben áll azzal is, hogy már nagyban folyik az iskolai oktatás. Kórházban ápolják azt a 31 éves tanítónőt, aki az országban először kapta el az új vírus okozta influenza súlyos formáját, osztályában egy hétre felfüggesztették a tanítást. A romániai orvosok a múlt héten figyeltek fel először a H1N1 vírus helyi terjedésére, vagyis olyan betegek jelentkeztek influenzás panaszokkal, akik nem jártak külföldön, és nem érintkeztek olyan személlyel sem, aki más országból érkezett.
Cercel pénteki nyilatkozatában megállapította, hogy jelenleg két fertőzési góc van az országban, az egyik a főváros, a másik Iasi (Jászvásár). Ez utóbbiban a hatóságok már kénytelenek voltak bezárni egy iskolát, miután a tanintézményben húsz gyerek és egy felnőtt fertőződött meg a H1N1 vírussal. Az említett egymillió oltást e két városban akarják beadni a legveszélyeztetettebb személyeknek.
Sajtóinformációk szerint az egészségügyi minisztériumban felmerült annak az ötlete, hogy részlegesen korlátozzák a gyülekezési szabadságot, a személyek és áruk szabad mozgását, esetleg betiltanák a nyilvános összejöveteleket, bezárnák a mozikat és a színházakat is a járvány idejére. Az államtitkár szerint azonban erre egyelőre még nincs szükség. Az országban ráadásul teljes erővel folyik az elnökválasztási kampány, november 22-én a lakosság az urnák elé járul, így valószínűtlen, hogy meg lehessen valósítani egy ilyen drasztikus intézkedést. A hatóságok a lakosságot intik óvatosságra. Felhívják a figyelmüket, hogy ha a betegség legenyhébb tüneteit is észlelik magukon, semmiképpen se hagyják el lakásukat.
Az elmúlt napokban meglehetősen riasztó adatok láttak napvilágot a sajtóban. Állítólag a romániai lakosság akár harminc százaléka is megbetegedhet az új vírus által, és a halálozási arány mintegy 2,5 százalék lehet. Ha Romániában a lakosság egyharmada, vagyis körülbelül hétmillió ember valóban elkapja az influenza e fajtáját, akkor mintegy 150 ezer ember halhat bele betegségébe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: