2013-11-22 10:50:22• hírek • MTI

Egymillió új munkahely Délkelet-Európában 2020-ig

Egymillió új munkahelyet hoznának létre Délkelet-Európában a 2020-ig terjedő időszakban. Az erről szóló hosszú távú fejlesztési stratégiát csütörtökön fogadták el az érintett országok gazdasági miniszterei Szarajevóban.

A tanácskozáson Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Bulgária, Koszovó, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Macedónia és az Európai Bizottság képviselői, valamint a térség gazdasági szakemberei vettek részt.
Az elfogadott stratégia szerint a következő hét évben jobb gazdaságfejlesztési légkört teremtenének a térségben, megszüntetnék az adminisztrációs nehézségeket, még több befektetést vonzanának az országokba.

Goran Svilanovic, a bosznia-hercegovinai regionális együttműködési tanács főtitkára szerint elsősorban a munkanélküliség problémáját kell megoldani, de hasonlóan jelentős az Európai Unió országaihoz való felzárkózás ügye is.

Elmondta, hogy az utóbbi öt évben a térségben 800 ezer munkahely szűnt meg. Emlékeztetett arra is, hogy a szóban forgó országok egy főre jutó GDP-jének átlaga 2010-ben alig érte el az akkori 27 uniós tagállam egy főre jutó hazai össztermékének 36 százalékát.

Az egymillió munkahely megteremtésével a régió foglalkoztatottsági aránya 39-ről 44 százalékra emelkedne. Ezzel egy időben a teljes térségbeli gazdasági forgalom 94 milliárdról 210 milliárd euróra nőne, ami a régió egy főre jutó GDP-jét az uniós átlag 36 százalékáról 44 százalékára növelné.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: