2018-11-28 09:52:20• hírek • MTI

Egymillió focipályányi erdőt vágtak ki Brazíliában tavaly

A Greenpeace brazíliai közpolitikai koordinátora szerint a helyzet tovább romolhat, ha Jair Bolsonaro megválasztott brazil elnök beváltja kampányígéretét, és módosít a környezetvédelmi szabályozásokon.

Bolsonaro azt mondta, hogy felszámolja a védett, valamint a bennszülöttek számára fenntartott területeket, valamint azt, hogy csökkenti a környezet elleni bűncselekmények visszaszorítására irányuló ellenőrzéseket és szankciókat. Ha mindez megvalósul, az elképzelhetetlen helyzethez vezethet – mutatott rá Marcio Astrini, a Greenpeace brazíliai közpolitikai koordinátora.
 

A megválasztott brazil elnök gazdasági akadálynak nevezte az esőerdők jogszabályi védelmét. Bolsonaro azt tervezi, hogy összevonja a környezetvédelmi és a mezőgazdasági minisztériumot. Ugyanakkor arra is utalt, hogy felülvizsgálhatja terveit, amelyek hatalmas felzúdulást keltettek a dél-amerikai országban.
 

Brazíliában 2004 és 2012 között jelentősen csökkent a kiirtott erdők nagysága, többek között a kormányzati szigorításoknak köszönhetően.
 

Az Amazonas medencéjének esőerdei évente kétmilliárd tonna szén-dioxidot vesznek fel és a légkörben található oxigén 20 százalékát állítják elő, ezért kapta a terület a bolygó tüdeje becenevet. Az itt található összefüggő erdőségek által kibocsátott pára az esőmennyiséget is jelentősen befolyásolja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: