2022-03-09 15:12:52• hírek • Bede Emőke

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok: mégis szükség van a digitális beutazási űrlap kitöltésére

Dan Carbunaru kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján hívta fel rá a figyelmet, hogy a digitális beutazási űrlapot (PLF) továbbra is ki kell töltenie mindenkinek, aki külföldről érkezik Románia területére, ugyanis az a sürgősségi kormányrendelet, mely a formanyomtatvány bevezetéséről döntött, a veszélyhelyzet feloldása ellenére továbbra is érvényben van.

Arra kérünk minden román állampolgárt, hogy a jogszabály hatályon kívül helyezéséig továbbra is töltsék ki a beutazási adatlapot – nyomatékosította Carbunaru, akinek nyilatkozata szöges ellentétben áll azzal, amit egy nappal korábban, a veszélyhelyzet eltörlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. A tárcavezető kedden még arról beszélt, hogy március 9-étől minden korlátozás, beleértve a maszkviselést, a zöldigazolványt és a PLF-formanyomtatvány kötelező kitöltését, megszűnik.


Dan Carbunaru ugyanakkor azt megerősítette, hogy Covid-igazolványra és negatív koronavírus-tesztre a továbbiakban nem lesz szükség az országhatár átlépéséhez, és kötelező karantént sem irányozhatnak már elő senkinek.


A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy noha Romániában a zöldigazolványra többé nincs szükség, a külföldi országokban más eljárásrendet alkalmazhatnak, ezért utazás előtt mindenképp érdemes erről tájékozódni.
 


Borsos bírság jár a mulasztásért


Az PLF-re vonatkozó sürgősségi kormányrendelet februári módosítása nyomán a korábbi 24 óra helyett a Romániába utazóknak 72 óra áll rendelkezésére kitölteni az online űrlapot a határátlépés előtt. Érvényben maradt az előírás, miszerint az adatlap a beutazás utáni 24 órában is kitölthető. Fontos tudni továbbá, hogy a határon át ingázóknak és bizonyos foglalkozási kategóriájú személyeknek (mozdonyvezetők, pilóták, áruszállítók) elegendő csak egyszer kitölteni az adatlapot. Végül, de nem utolsósorban a kormány februárban 500 lejre csökkentette a kitöltés elmulasztásáért járó bírság minimális összegét - ugyanakkor több olvasónk is jelezte felénk, hogy ők közel sem legkisebb összeget kapták bírságként, hanem a maximálisan kiszabható 3000-et.


Dan Carbunaru szerint már dolgoznak a 2021/129-es sürgősségi kormányrendelet visszavonásán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: