2017-10-18 00:12:54• hírek • Hirado.hu

A BL-győztes otthonából csent pontot a Tottenham

A Tottenham Hotspur 1–1-es döntetlent játszott kedden a BL-címvédő Real Madrid otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A Borussia Dortmund meglepetésre csak 1-1-es döntetlent ért el kedden az APOEL vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A ciprusi gárda szerzett vezetést a második félidőben, s bár a németek hamar egyenlítettek, fordítaniuk már nem sikerült. A hazai csapatban a magyar válogatott Sallai Roland a 72. percben csereként lépett pályára.

A csoport rangadóján szintén 1-1-es döntetlen született a Real Madrid és a Tottenham Hotspur között. A jó iramú mérkőzésen a vendég angolok akár a győzelmet is megszerezhették volna, de Navas kétszer is nagyot védett. A két gárda így egyaránt hat ponttal előzi meg a másik két csapatot.

A játéknap másik nagy presztízsű találkozóján a Manchester City 2-1-re felülmúlta a Napolit, amely korán kétgólos hátrányba került, s az első félidőben még büntetőből sem sikerült szépítenie. A szigetországiak sikerükkel százszázalékosak maradtak.

A másik magyar érdekeltségű csapat, az RB Leipzig megszerezte első győzelmét a legrangosabb európai kupasorozatban, ugyanis 3-2-re legyőzte a vendég Portót. A német együttes kapuját a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter védte. Ebben a négyesben hibátlan maradt a Besiktas, amely ezúttal 2-1-re nyert az AS Monaco otthonában.

A legtöbb gól Mariborban esett, ahol a Liverpool 7-0-ra kiütötte szlovén vendéglátóját.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:
E csoport:

Maribor (szlovén)-FC Liverpool (angol) 0-7 (0-4)
Gól: Firmino (4., 54.), Coutinho (13.), Salah (19., 40.), Oxlade-Chamberlain (86.), Alexander-Arnold (90.)

Szpartak Moszkva (orosz)-Sevilla (spanyol) 5-1 (1-1)
Gól: Promes (18., 90.), Melgarejo (58.), Glusakov (67.), Adriano (74.), illetve Kjaer (31.)

Az állás: 1. FC Liverpool 5 pont (10-3), 2. Szpartak Moszkva 5 (7-3), 3. Sevilla 4, Maribor 1

F csoport:
Feyenoord (holland)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-2 (1-1)
Gól: Berghuis (8.), illetve Bernard (24., 54.)
Piros lap: Rakickij (75., Sahtar Donyeck)

Manchester City (angol)-SSC Napoli (olasz) 2-1 (2-0)
Gól: Sterling (9.), Gabriel Jesus (13.), illetve Diawara (73., 11-esből)

Az állás: 1. Manchester City 9, 2. Sahtar Donyeck 6, 3. SSC Napoli 3, 4. Feyenoord 0

G csoport:
RB Leipzig
(német)-FC Porto (portugál) 3-2 (3-2)
Gól: Orban (8.), Forsberg (38.), Augustin (41.), illetve Aboubakar (18.), Marcano (44.)

AS Monaco (francia)-Besiktas (török) 1-2 (1-1)
Gól: Falcao (30.), illetve Tosun (34., 54.)

Az állás: 1. Besiktas 9, 2. RB Leipzig 4, 3. FC Porto 3, 4. AS Monaco 1

H csoport:
Real Madrid (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol) 1-1 (1-1)

Gól: Ronaldo (42., 11-esből), illetve Varane (28., öngól)

APOEL (ciprusi)-Borussia Dortmund (német) 1-1 (0-0)
Gól: Pote (62.), illetve Szokratisz (67.)

Az állás: 1. Tottenham Hotspur és Real Madrid 7 (7-2), 3. Borussia Dortmund 1 (3-7), 4. APOEL 1 (1-7)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: