2015-11-10 18:14:38• hírek • MTI

Egykori uniós biztos lehet az új kormányfő

Dacian Ciolos korábbi (2010-2014) európai uniós mezőgazdasági biztost jelölte miniszterelnöknek kedden Klaus Iohannis román államfő, és megbízta azzal, hogy egy szakértői kormányt alakítva vezesse Romániát a jövő ősszel tartandó parlamenti választásokig.

Az államfő a pártokkal folytatott egyeztetések után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a változást követelő társadalmi elvárások közepette Romániának független, feddhetetlen, a komplikált rendszerek irányítására képes miniszterelnökre és minden korrupciós gyanún felül álló miniszterekre van szüksége.

Iohannis kifejtette: az új kormánynak jövő tavasszal korrekt önkormányzati, ősszel pedig korrekt parlamenti választásokat kell szerveznie, ám ahhoz, hogy végbemenjenek a társadalom által követelt változások, a politikai pártoknak is meg kell újulniuk, és "takarítaniuk kell". Másfelől az elnök szerint egy valódi politikai versenyhez a változást akarók politikai szerepvállalására, új emberekre, új pártokra van szükség.

Az államfő leszögezte: Románia elkötelezett tagja marad az európai és euroatlanti közösségnek.

A sajtótájékoztatóra meghívott miniszterelnök-jelölt azt ígérte: kormánya hídszerepre vállalkozik a társadalmi elvárások és a politika között. Kifejtette: egy év hosszabb időszak annál, hogy a kormány kizárólag a hétköznapi ügyek adminisztrálására szorítkozhatna, de túl rövid idő ahhoz, hogy életbe léptethetné a társadalom által elvárt gyökeres változásokat. "Nyitni szeretnénk a társadalom felé és előkészíteni a változásokat" - mondta Ciolos.

A zilahi  születésű, 46 éves Ciolos kertészmérnöki képesítést szerzett a kolozsvári agronómiai és állatorvosi egyetemen, majd a franciaországi Montpellierben vett részt mesterképzésen és doktori képzésen vidékfejlesztési szakterületen. Több éves brüsszeli - az Európai Bizottság egyik háttérintézményében töltött - gyakornoki időszak után 2007-ben vállalt előbb államtitkár-helyettesi, majd mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszteri tisztséget a Calin Popescu Tariceanu vezette bukaresti kormányban.

Románia 2009-ben Ciolost jelölve az Európai Bizottságba, megkapta a legnagyobb uniós költségvetéssel rendelkező mezőgazdasági biztosi posztot. Ciolos 2010 és 2014 között volt uniós biztos, idén júliusban pedig Jean-Claude Juncker bizottsági elnök élelmiszerbiztonsági főtanácsadója lett. Nős (felesége francia), jól beszél franciául és angolul. A román sajtó szerint nem tagja egyetlen pártnak sem, pártsemlegességét korábbi kormányzati megbízatásai idején is megőrizte.

A román alkotmány szerint a miniszterelnök-jelöltnek tíz nap áll rendelkezésére, hogy az általa javasolt kormánynévsor és kormányprogram számára bizalmat kérjen a parlamenttől.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: