2017-07-04 14:38:34• hírek • Kocsis Zoltán

Egykori szenegáli válogatott csatárral erősít az Olimpia

Kedden elutazott és július 15-ig Brassópojánán edzőtáborozik az Olimpia labdarúgócsapata. Selymes Tibor vezetőedző rendelkezésére egyelőre 16 játékos áll – köztük egy egykori szenegáli válogatott csatár.

Az edzőtáborban a fizikai felkészülés mellett az Olimpia három mérkőzést is szeretne játszani. Az ellenfelek kilétét, illetve a mérkőzések időpontját egyelőre nem hozta nyilvánosságra a vezetőség.

Azt viszont igen, hogy kilenc játékossal sikerült meghosszabbítani lejáró szerződését, illetve új szerződést kötni: Marius Suta, Ciprian Durus, Florin Mureșan, Robert Villand, Romario Rus, Darius Lukács, Vasile Pop, Angelo Cocian és Cosmin Bura kötelezte el magát a sárga-kék színek mellett.

A jelek szerint az Olimpiában folytatja pályafutását a 32 éves Demba Touré is. Teljes nevén Demba Armand Tourézé Szenegál fővárosában Dakarban született, de a francia Olympique Lyonban nevelkedett. Ezt követően megfordult a svájci Grasshoppersben, az ukrán Dinamo Kijevben, Algériában, 2013 óta pedig több máltai csapatban is. Románia sem teljesen ismeretlen számára, hisz a 2011-2012-es szezonban szerepelt az Astrában is. Touré korábban öt alkalommal pályára lépett a szengáli válogatottban is, ezeken háromszor vette be az ellenfelek kapuját.

Karda Attila klubelnök a klub Facebook-oldalán részleteket közölt Selymes Tibor szerződéséből is. Ezek szerint a legendás védő egyéves szerződést kötött az Olimpiával, hosszabbítási opcióval. Ez az opció automatikusan életbe lép, amennyiben az Olimpia dobogón zárja a szezont.

Nem csak a klub adminisztrációjában zajlik a munka, szépül a stadion is. A szurkolók által megvásárolt, korábbi szezonokban használt felszerelések árából meszet, festéket, stb. vásárolt az Olimpia, hétfőn pedig elkezdték a stadion kozmetizálását is. Szintén a szurkolók részvételével.

Íme a Brassópojánára elutazott Olimpia-keret:  Marius Șuta, Bogdan Dascălu – kapusok; Florin Mureșan, Ciprian Duruș, Robert Villand, Romario Rus, Vasile Pop, Cosmin Bura, Levente Vincze, David Vincze, Angelo Cocian, Florin Chitaș, Darius Lukacs, Pavel Nemeș, Demba Toure, Denis Cubaș 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: