2017-05-03 08:18:16• hírek • MTI

Egykori német államfő ellen is merényletet tervezett a német katona

Mások mellett Joachim Gauck volt német államfő és Heiko Maas igazságügyi miniszter is szerepel a német hadsereg (Bundeswehr) terrorgyanú miatt elfogott katonájának "halállistáján" - értesült a Der Tagesspiegel című német lap kedden biztonsági forrásokból.

A berlini lap információi szerint a hatóságok azt a kérdést is vizsgálják, hogy terrorista sejt tagjaként tevékenykedett-e a magát szíriai menekültnek álcázó főhadnagy.
    
A német sajtóban Franco A. néven azonosított 28 éves férfit április végén helyezték előzetes letartóztatásba. Az eddig nyilvánosságra hozott adatok szerint az állam elleni súlyos, erőszakos bűncselekmény előkészítésével gyanúsított katona 2015 decemberében szíriai álnéven regisztráltatta magát menedékkérőként, és 2016 decemberében úgynevezett oltalmazotti státuszt kapott.
    
A hivatalosan a franciaországi Illkirchben állomásozó katonáról kiderült, hogy 2013-ban egy franciaországi katonai akadémián nem fogadták el a tanulmányait záró dolgozatát, mert jobboldali radikális gondolatokat vetett papírra, ezért újra kellett írnia a munkát, a Bundeswehrnél pedig 2014-ben felfigyeltek szélsőséges jobboldali nézeteire, de nem tettek lépéseket.
    
A kettős életet élő katona az idén január végén elrejtett egy lőfegyvert a bécsi nemzetközi repülőtéren egy mosdóban, és amikor február elején megpróbálta magához venni, az osztrák hatóságok őrizetbe vették. Engedély nélküli fegyverviselés miatt indítottak eljárást ellene, és rövidesen szabadlábra helyezték. Azonban a férfitől vett ujjnyomatok ellenőrzése kimutatta, hogy szíriai oltalmazottként is szerepel a német nyilvántartásokban.
    
A Der Tagesspiegel értesülése szerint "halállistáján" ötnél több név szerepel. Joachim Gauck - aki a lista készítésének idején még államfő volt - és Heiko Maas mellett az ellenzéki Baloldal (Die Linke) egy politikusa, Anne Helm berlini tartományi parlamenti képviselő is szerepel rajta. A többi név nem szivárgott ki.
    
A Hessen tartományi Offenbachból származó Franco A. mellett előzetes letartóztatásba helyezték egy feltételezett társát, egy 24 éves offenbachi fiatalembert is. A Der Tagesspiegel forrásai elmondták, hogy további gyanúsítottak is a hatóságok látókörébe kerülhetnek, ami felveti azt az eshetőséget, hogy terrorista sejtről van szó.
    
A magát szíriai menekültnek álcázó katona ügye újabb elem a Bundeswehr körüli botrányok sorában. A hadsereg legutóbb azért került a bírálatok kereszttüzébe, mert kiderült, hogy egy kiképzési központban megalázó informális beavatási eljárás alá vetették az újoncokat. Az ügyek súlyos feszültséget okoztak a Bundeswehr és a védelmi minisztérium kapcsolatában. Ursula von der Leyen hétfőn szokatlan módon egy nyílt levélben kritizálta a hadsereget, álláspontja szerint a Bundeswehrt mentalitásbeli és több szervezeti szinten vezetési gondok jellemzik. Több katonai érdekképviselet igazságtalanul általánosítónak minősítette és visszautasította a bírálatot.
    
A miniszter a Madsack médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) értesülése szerint lemondta szerdára tervezett amerikai látogatását, hogy folytathassa a kettős életet élő katona ügyének feltárására a tárcánál és a Bundeswehrnél indított eljárások összehangolását.
    
A Bundeswehrnél mintegy 170 ezer hivatásos katona és 10 ezer önkéntes szolgál. A német hadsereg jelenleg 16 külföldi küldetében vesz részt, csaknem 3300 katonával.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: